2021.07.20, 17:45
Egyre élénkebb az autópiac

Az idén az első fél évben Magyarországon a használtautók forgalma már felülmúlta a 2019-es, járvány előtti szintet.

A DataHouse előzetes adatai szerint 395 000 személygépkocsi cserélt gazdát a használtautó-piacon az első fél évben, ami 5,7 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi értéket. A használtautók első félévi forgalma 1,4 százalékkal felülmúlta a 2019-est is. Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója a cég közleményében ismertette, hogy várakozásuk szerint reális az esély, hogy ebben az évben megdől a használtautó-piac éves forgalmának 2019-ben elért 808 ezres csúcsa, tekintettel arra, hogy a második fél év forgalma rendre 6-8 százalékkal szokta meghaladni az első féléves szinteket. Abban, hogy a piaci aktivitás meghaladja a koronavírus előtti időszakét, komoly szerepe van annak, hogy nő a belföldi személyautó-állomány, amely tavaly év végén meghaladta a 3,9 milliót, ami 22 százalékkal több az öt évvel korábbinál.
A magyarországi használtautó-piacon leggyakrabban alsó-középkategóriás személyautók, illetve kisautók cserélnek gazdát, előbbieknek 30, utóbbiaknak 23 százalék volt az aránya az első hat hónapban. Az alsóközépkategória legnépszerűbb modelljei az Opel Astra, a Ford Focus és a Volkswagen Golf. A kisautók listáját magasan a Suzuki Swift vezeti, amelyet az Opel Corsa és a Volkswagen Polo követ. A leggyakoribb tíz modell között a felsőközépkategória a Volkswagen Passattal és a BMW 3-as szériával képviselteti magát. Az importált használt autók száma az első fél évben 62 400 darab volt, 4 százalékkal maradt el az egy évvel korábban mért 65 000-es értéktől.

A piac élénküléséről számolt be a Használtautó.hu hirdetési portál is, a felületükön indított keresések száma 45 százalékkal nőtt az idei első félévben a tavalyi azonos időszaki adatokhoz képest, amit a tulajdonosváltások – a félév során 5,7 százalékkal – emelkedő száma is visszaigazolt. “Az új autók árnövekedése és hosszabb szállítási ideje, a forint árfolyama, a drágább import és a növekvő kereslet a használt autók piacán is drágulást okozott” – mondta Katona Mátyás, a Használtautó.hu szakértője. Az idén év elején prognosztizált 25, majd az első negyedévben 32 százalékos áremelkedés az előző év azonos időszakához mérten, a második negyedév végére pedig már a tavalyinál 49,9 százalékkal magasabb, 3,8 millió forintos átlagár látható a Használtautó.hu hirdetéseinél.

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.