2021.07.23, 08:09
Szombaton jobb elkerülni Budapest belvárosát

Szombaton a budapesti közlekedést nehezíti majd a Városligetnél a "27. K&H mozdulj!" félmaraton és futófesztivál, valamint jóval nagyobb területet érintve a Budapest Pride.

A július 24-én, szombat estére rendezett futóverseny miatt 17:45 és 22:45 között lezárják a Dózsa György utat a Damjanich utca és a Szondi utca között, valamint az Andrássy utat a Hősök tere és az Izabella utca között, továbbá 17:45 és 23:00 között nem lehet behajtani a Városligetbe a Kós Károly sétányra és Zichy Mihály útra.

Jóval nagyobb korlátozásokat okoz a szintén szombatra tervezett Budapest Pride, amely szinte felforgatja a várost. A rendezvény idejére az érintett útszakaszokat (Deák Ferenc tér – Károly körút – Múzeum körút – Kálvin tér – Vámház körút – Fővám tér – Szabadság híd – Szent Gellért rakpart – Döbrentei tér – Krisztina körút – Tabán) szakaszosan lezárják a forgalom elől a következő ütemben:

  • 13:00 tól várhatóan 16:00 ig nem lehet behajtani a Bajcsy-Zsilinszky útra az Andrássy út és József Attila utca kereszteződésétől, majd tovább a Károly körútra, az Astoriáig.
  • 15:00 és 16:00 között – az indulás függvényében – előreláthatólag 30 percre lezárják a Károly Körút, a Kossuth Lajos utca, a Rákóczi út és a Múzeum körút csomópontját az Astoriánál.
  • 15:00-tól várhatóan 16:30-ig a Múzeum körút – Kálvin tér – Vámház körút – Fővám tér – Szabadság híd szakaszra nem lehet behajtani.
  • 16:00-tól előreláthatólag 17:30-ig lezárják a Szent Gellért rakpartot, a Döbrentei teret és a Krisztina körút egy szakaszát.

A lezárások hatásaként nem csak az autós közlekedés lesz nehezebb, a közösségi közlekedést is át kellett szervezni a következők szerint.

13:00 és várhatóan 16:30 között, a Deák Ferenc tér – Károly körút – Astoria – Múzeum körút – Kálvin tér – Vámház körút – Fővám tér – Szabadság híd lezárásának idején:

  • Az M3-as metrópótló busz két szakaszon, a Göncz Árpád városközpont és az Erzsébet tér, illetve Kőbánya-Kispest és Szabó Ervin tér (Kálvin tér) között jár.
  • A 9-es busz két szakaszon, Óbuda Bogdáni út és az Erzsébet tér, illetve Kőbánya alsó vasútállomás és a Szabó Ervin tér (Kálvin tér) között közlekedik.
  • Az M3-as metrópótló és a 9-es buszok két szakasza között a nagykörúti 4-es és 6-os villamosokkal lehet utazni.
  • A 72M és a 73M trolibuszok rövidített útvonalon, Zugló vasútállomás, illetve a Keleti pályaudvar és az Erzsébet tér között járnak.
  • A 100E busz 13:00 és 15:00 között rövidített útvonalon, csak a reptér és az Astoria között, 15:00 és 16:30 között csak a reptér és a Kálvin tér között jár.
  • A 83-as trolibusz 15:00 és 16:30 között rövidített útvonalon, az Orczy tér és Szabó Ervin tér (Kálvin tér) között jár.
  • A 15-ös és 115-ös buszok 15:00 és 16:30 között csak az északi végállomásaik és a Ferenciek tere között közlekednek.
  • A 47-es, a 48-as és a 49-es villamosok 13:00 és várhatóan 16:00 között csak Budán járnak, a 48-as villamos a Döbrentei térig, a 47-es és 49-es villamosok pedig a Széll Kálmán térig közlekednek.

A menet elhaladásának idejére az Astoria, Kálvin tér és Fővám tér csomópontokat lezárják, ezért:

  • Várhatóan 15:00 és 16:00 között kb. fél óra időtartamban az M2-es metró az Astoriánál nem áll meg.

Várhatóan 15:00 és 16:00 között kb. fél óra időtartamban a Rákóczi úton és a Kossuth Lajos utcán közlekedő 5-ös, 7-es, 8E, 110-es, 112-es és 133E buszok az Astoriánál visszafordulnak a pesti végállomásaik felé, Buda felől pedig csak a Ferenciek teréig járnak.

Várhatóan 15:20 és 16:30 között kb. fél óra időtartamban az M4-es metró nem áll meg a Kálvin téren és a Fővám téren.

Várhatóan 15:20 és 16:30 között kb. fél óra időtartamban a 2-es villamos nem áll meg a Fővám téren.

16:00 és várhatóan 17:30 között, a Szent Gellért rakpart, a Döbrentei tér és a Krisztina körút lezárásának idején:

  • Az 5-ös, a 105-ös és a 178-as buszok módosított útvonalon, a Hegyalja úton és a Mészáros utcán át közlekednek.
  • A 7-es és a 133E buszok a Hegyalja út – Budaörsi út – Villányi út útvonalon járnak.
  • A 19-es villamos két szakaszon, a Bécsi út/Vörösvári út és a Clark Ádám tér, valamint a Szent Gellért tér és Kelenföld vasútállomás között közlekedik.
  • A 41-es villamos módosított útvonalon, az Alkotás utcán, a Széll Kálmán tér érintésével jár.
  • A 47-es, a 48-as és a 49-es villamosok a dél-budai végállomásuk és a Szent Gellért tér között közlekednek.
  • Az 56A villamos csak Hűvösvölgy és a Dózsa György tér között jár.

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.