2022.01.16, 09:54
Kisgyereket ütött el a teherautó

Kocsibeállókon kihajtva minden sofőrnek számítania kell a járdán közlekedők mozgására. Különös figyelmet igényelnek a gyerekek.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Debreceni Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki teherautóval nekiütközött egy, a járdán kerékpározó gyermeknek. 2020. szeptember 3-án, reggel 7 órakor a vádlott egy hajdúszoboszlói ingatlanról tehergépkocsival akart kimenni a közútra. Az ingatlan elektromos kapuját körülbelül 30 méter távolságról távirányítással kinyitotta, majd folyamatosan haladt az úttest irányába. Annak ellenére, hogy az ingatlan kerítése teljesen zárt, akadályozza a kilátást, a férfi a kapubejáróban nem állt meg, hanem alacsony sebességgel kigurult, és nem biztosított elsőbbséget a járdán, a kerékpárján szabálytalanul közlekedő, balról érkező kiskorú sértettnek, ezért a járművel nekiütközött.

A baleset következtében a 6 éves gyermek elesett és nyolc napon túl gyógyuló lábsérülést szenvedett. A vádlott KRESZ szabályszegő magatartásának következtében jött létre a baleset és keletkezett a sértett sérülése, azonban abban közrehatott a kiskorú szabálytalan haladása. Az ügyben a nyomozást a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság folytatta le. A Debreceni Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Hajdúszoboszlói Járásbíróságon. A büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban a járási ügyészség indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki.

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.