A meteorológiai szolgálat ónos eső lehetőségére is figyelmeztet. De ahol nem esik ónos eső, ott is csúszós utakra kell számítani!
A késő délutáni, esti óráktól az Észak-Dunántúlon (főként a Dunántúli-középhegység magasabban fekvő részein), majd az éjszaka második felében Pest megye északi részén, továbbá az északkeleti megyékben helyenként ismét lehet átmeneti ónos eső, majd egyre inkább havas esőbe, hóba válthat a csapadék. Szombat reggelig említésre méltó hóréteg inkább csak az Alpokalján, a Dunántúli-középhegységben és az északi hegyekben lehetséges (~1-5 cm). Szombaton hózáporokból lokálisan néhány cm hó összegyűlhet. Mindez azt jelenti, hogy változatos csapadékformákban érkezik az égi áldás, és bár eltérő mértékben, de mind csúszóssá teszi az utakat.
A fagypont közeli hőmérséklet, a napokon át jelenlévő nedvesség, amely hol csapadék – legrosszabb esetben ónos eső – formájában, hol köd, illetve az ebből adódó lecsapódó pára alakjában kerül az útra, folyamatos kockázatot jelent az autózókra. Hiába halad a sofőr a számára megszokott útvonalon, hiába nem hajt gyorsan, az a kanyarsebesség, amellyel száraz úton, sőt még melegebb évszakokban esős úton is bevehető az adott ív, a hidegben túl sok lehet. Így a száraz útviszonyokhoz képest mérsékelt sebesség mellett is megcsúszhat a jármű. Ezért érdemes nagyon figyelni. Ha az aszfalt nedvesen csillog, akkor óvatosabban kell haladni, a nyálkás út csúszósabb az esősnél. Ha a látszólag száraznak tűnő aszfalton az elhaladó autók gyorsan eltűnő keréknyomot hagynak, érdemes gyanakodni, mert ott csúszós az útfelület.
A fagyás közeli állapotban lévő víz kitölti az útburkolat szemcsemélységét, ezáltal csökken az abroncsok tapadása. A gumiabroncsok, még a téli mintázatúak és keverékűek sem tudják kiszorítani maguk alól ezt a fajta útfelületi félig fagyott vizet. Ha kanyarban megcsúszik az autó kerülni kell az erős fékezést vagy a pánikszerű gyors kormánymozdulatokat. Gázelvétellel, precíz kormányzással, újbóli enyhe gázadással, a kormányzott kerekeket mindig a kívánt haladási irányban tartva visszanyerhető a gépjármű feletti uralom. Előnyt élvezhetnek a menetstabilizáló rendszerrel felszerelt gépjárművek tulajdonosai, nekik a legfőbb feladatuk íven tartani a járművet és szintén kerülni az erőteljes fékezést, vagy gázadást, a durva kormánymozdulatot.
Érdemes csúszásveszélyre gyanakodni akkor is, ha síkosságmentesítettek, és látszólag csak nedvesek az utak a következő helyzetekben:
– felüljárókon, ugyanis a felüljáró szerkezetet hidegebb, így felfagyások alakulhatnak ki az útburkolaton
– hegyes, dombos vidéken északi oldali útszakaszokon
– vízátfolyásos utakon
– lejtős utakon, ahol van rá esély, hogy a csapadék lemosta a csúszásmentesítésre leszórt anyagot
– nyomvályús útszakaszokon
Vezessenek óvatosan!
E-roller univerzum
Akár tetszik, akár nem, az e-rollerek használata gyorsan terjed, így érdemes megismerni melyik mire való és mire jó.
E-roller univerzum
Akár tetszik, akár nem, az e-rollerek használata gyorsan terjed, így érdemes megismerni melyik mire való és mire jó.
On-line autó adás-vételi adminisztráció
Többféle, a gépjármű adás-vétellel kapcsolatos feladat intézhető a magyarorszag.hu felületen.
On-line autó adás-vételi adminisztráció
Többféle, a gépjármű adás-vétellel kapcsolatos feladat intézhető a magyarorszag.hu felületen.
Jogi ismeretek használt autó adás-vételhez
Fontos tudnivalók használt autó vásárláskor: az ügyészség összeállította az adás-vétel kapcsán fontos jogi ismereteket.
Jogi ismeretek használt autó adás-vételhez
Fontos tudnivalók használt autó vásárláskor: az ügyészség összeállította az adás-vétel kapcsán fontos jogi ismereteket.
Így vezess jól télen, hóban!
A téli útviszonyok között más vezetési technikával lehet biztonsággal jól mozogni és közlekedni az autóval. Persze fontos az is, hogy a kocsi jó állapotú legyen.
Így vezess jól télen, hóban!
A téli útviszonyok között más vezetési technikával lehet biztonsággal jól mozogni és közlekedni az autóval. Persze fontos az is, hogy a kocsi jó állapotú legyen.
Amikor nem árt a hólánc a csomagtartóban
A kedvelt síelési célpontokat utazási célul tűzve érdemes a bepakolandó holmik listájára a hóláncot is felvenni, akkor is, ha várhatóan nem lesz rá szükség. Több országban, illetve egyes útszakaszokon elvárás a megléte.

Alapvető fontosságú a tiszta szélvédő
A fagypont körüli hőmérséklet, az aszfalton olvadozó hó, a ködös-felhős idő a ködszitállással nyálkássá teszi az utakat, így az autók kerekei által felvert koszos vízpor lecsapódik a szélvédőn. Ez nagyban rontja a sofőrök kilátását az autóból.

Mi történik, ha gázolaj kerül a benzinbe?
A félretankolások esetén az a gyakoribb tévedés, ha benzin kerül a dízel autó tankjába. Nézzük meg mi történik fordítva, ha valahogy dízelolajat sikerül valakinek a benzines autó üzemanyagtartályába tölteni.

Mit tegyünk, ha benzin kerül a dízel autóba?
Egy-egy mellétankolási eset mindig előfordul az autótulajdonosok, vag a benzinkutas figyelmetlensége miatt. Nézzük meg mit okoz az idegen üzemanyag, és hogyan hárítható el a baj.