2023.01.13, 11:14
Macska az úton

Elütött házikedvencét menteni kívánó nénit ütöttek el. Sorozatos hibák eredménye.

A Kaposvári Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat azzal a kaposvári nővel szemben, aki nem vette észre az elgázolt házikedvencének az úttesten segítséget nyújtó idős sértettet, ezért autójával elsodorta őt. A vád szerint 2022. januárjában Kaposvár egyik kevésbé forgalmas utcájában elütötték a sértett macskáját, aki rövid időn belül taxival a helyszínre sietett. A taxis az állat elütésének helyével egy vonalban állt meg az úttesten úgy, hogy az éjszakai sötétségben a tompított világítása fel volt kapcsolva, mialatt a sértett egy másik segítségére siető nővel együtt a sérült állatot vizsgálta az úttesten.

Ezzel egyidőben kanyarodott be az utcába a vádlott az autójával, amelynek során belenézett a taxi lámpájába, ami elvakította őt. A vádlott ezért a kezét a szeme elé tette, és annak ellenére, hogy látása korlátozott volt, változatlan sebességgel folytatta az útját az utcában, emiatt azonban nem látta meg az úton tartózkodó sértettet, akit az autójának elejével elsodort. A sértett a baleset következtében súlyos, csonttöréssel járó sérülést szenvedett el. Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a nővel szemben pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt.

Az eset kapcsán az ügyészségi ismertetésen túl hozzáfűznénk pár közlekedésbiztonság szempontjából fontos dolgot. Egyrészt a parkoló, félreálló, várakozó autósok igen nagy számban hagyják felkapcsolva az álló autó tompított világítását, ami éjszaka a többi közlekedő számára zavaró és félrevezető – hiszen az úttesten aktív világítással jelen lévő járműről mozgást-, vagy egyéb aktív forgalmi aktivitást lehet feltételezni, valamint valóban fennáll az elvakítás lehetősége, főképp, ha olyanok a helyi domborzati vagy útviszonyok, vagy magasabb részre, járdára-, padkára áll félre a világítással „felejtett” autó.  Másrészt az állatot menteni igyekvők láthatóságáról, védelméről senki nem gondoskodott, nem raktak ki elakadásjelző háromszöget, nem használtak vészvillogót, nem jelezte senki az érkező autósnak a veszélyhelyzetet. Jó eséllyel, ha ezek közül bármelyik részlet teljesült volna, talán ez a baleset sem történik meg.

A fényképet a Kaposvári Rendőrkapitányság készítette a helyszíni szemle során.

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.