2023.01.26, 20:51
Szétcsapatta a kis Swifttel a kifutópályát

A csúszós, havas méretes fűfelület farolgatásra csábította a Suzuki Swift sofőrjét. Maga készített drónfelvételt a cselekményről.

A Heves Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint az Egri Járási Ügyészség a büntetőeljárás feltételes ügyészi felfüggesztéséről határozott azzal a 34 éves gyanúsítottal szemben, aki autójával a Gyöngyös közeli repülőtér havas kifutópályáját használta farolgatásra. A járási ügyészség határozata szerint a férfi 2021. telén autójával elment a Gyöngyös-Pipishegyi Repülőtérre azért, hogy annak északi-, északnyugati felén, a hóval borított füves kifutópályán a járművel „drifteljen”, – vagyis az autóval tartósan csúszáshatáron autózhasson – és erről felvételt készítsen. A „driftelés” során a jármű kerekei a havas, nedves, felázott talajban hosszanti és körkörös bemaródásokat hagytak, amelyek a hó elolvadása után láthatóvá váltak. A gyanúsítottnak a cselekménye következtében a repülőtér kifutópályájának felszíne megsérült, amit ő is érzékelt. A férfi a cselekményével a fel- és leszálló járművek közlekedését, ezen keresztül pedig a légi közlekedésben részt vevők életét, testi épségét veszélyeztette. Az Egri Járási Ügyészség a légi közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt indult eljárást egy év időtartamra feltételesen felfüggesztette. Az ügyészség – a további feltételek fennállása esetén – akkor dönt így, ha a bűncselekmény jellegére, az elkövetés módjára és a gyanúsított személyére tekintettel a feltételes ügyészi felfüggesztéstől a gyanúsított magatartásának kedvező változása várható. Ha feltételes ügyészi felfüggesztés tartama eredményesen telik el, a gyanúsítottal szemben az eljárást az ügyészség megszünteti.

A cselekményt egy drón kamerája rögzítette.

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.