2023.04.12, 10:10
Akik fennakadtak a húsvéti ellenőrzéseken

83 802 járművet ellenőriztek a rendőrök az ünnepi hétvégén. Sokan szabálytalankodtak.

Nem telhet el Húsvét közúti ellenőrzések nélkül, mert mindig van olyan autós, aki alkoholt fogyaszt, mégis vezet. A rendőrség idén az ittas vezetők mellett kereste a biztonsági övet és gyermekbiztonsági rendszereket nem használókat is, hiszen míg az ittas vezetés a balesetveszélyt fokozza, addig az utóbbi gyakorlat baleset esetén növeli a sérülésveszélyt. Ahhoz, hogy biztonságosabbá tegyük a közlekedést, törekednünk kell a kockázatok csökkentésére.

Az ellenőrzések során a rendőrség minden ellenőrzési formát alkalmazott, a szúrópróba szerűtől az elhaladásos módszeren át a kitereléses megoldásig. Mint fentebb írtuk ittas járművezetőket keresve 83802 járművezetőt ellenőriztek, közülük 272 sofőr véralkoholszintje volt olyan magas, hogy a bűncselekmény kategóriába voltak sorolhatók. 186 sofőr kisebb fokban volt ittas, velük szemben közigazgatási eljárás indult. A nem gépi meghajtású járművet használók (elsődlegesen kerékpárosok) közül 1467 embert ellenőriztek, köztük 150 olyan akadt, aki ittasan pedálozott. Így összesen 608 ittas embert értek járművezetésen, legyen az autó, vagy bringa.

A rendőrség a biztonsági öv, valamint a gyermekbiztonsági rendszerek, illetve motorkerékpárosok esetén a bukósisakok használatát is ellenőrizte. Mivel egyrészt a rendőrök összevontan ellenőriztek az ittas járművezetők kiszűrése során, illetve elsősorban elhaladásos módszerrel keresték a szabálytalankodókat – lassításra utasítva a járműveket, majd benézve a kocsiba ellenőrizve a biztonsági eszközök használatát -, így ez esetben nem készült statisztika az ellenőrzött járművek számáról, mivel nem állították meg az olyan járműveket, amelyeknél nem merült fel a gyanú a keresett szabálytalanságokkal kapcsolatban.

Az ellenőrzések során 2860 esetben tapasztalták a rendőrök a biztonsági öv használatának az elmulasztását. Az összes észlelésből 2156 esetben a sofőr nem csatolt biztonsági övet (lakott területen belül 1907, lakott területen kívül 163, autóúton-autópályán 86 autóvezető „bukott le”). 704 esetben az autóban ülő utasok nem használták a biztonsági övüket (itt is zömében lakott területen belül követték el ezt a szabálytalanságot). Az övet nem csatoló utasok közül 453 az első ülésen foglalt helyet, 251 hátul ült. Mindezen eseten felül 145 gyermek utazott a gyermekvédelmi eszközök (gyermekülés, ülésmagasító) használata nélkül.

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.