2014.10.14, 08:17
Tanácsok őszre gyalogosoknak, motorosoknak

Tanácsaink motorkerékpárosoknak és gyalogosoknak

Õsszel alapjaiban megváltoznak a biztonságos közlekedést befolyásoló körülmények. Az októbertől decemberig bekövetkező balesetek jellemző oka, hogy a közlekedésben részt vevők nem a megváltozott időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket, míg az észlelhetőség hiányosságai első sorban a gyalogosok és kerékpárosok részére jelent többletkockázatot. A tavaszi és a nyári hónapokban a közlekedési viszonyok általában optimálisak. A járművezetők ezekben a hónapokban hamar hozzászoknak az ideiglenes „jóhoz”, a hosszú nappalokhoz, a kedvező tapadási viszonyokhoz, a kiszámíthatóbb közlekedéshez. Õsszel azonban több minden is megváltozik. Rövidülnek a nappalok, rosszabb lesz az idő, gyakoribbak lesznek az esőáztatta utak, majd idővel a köd is korlátozza a közlekedést. Õsz végén már megjelenhet a hó és a jég, mely további kockázatokat jelent valamennyi közlekedői csoport részére, a járművezetőknek és gyalogosoknak egyaránt. Néhány hasznos tanáccsal ezúttal a motorkerékpár-vezetők és a gyalogosok figyelmét kívánjuk felhívni, tekintettel arra, hogy az elmúlt időszakban megnövekedett a halálos kimenetelű motorkerékpáros és gyalogos balesetek száma.   

 

Hasznos tanácsok motorkerékpárosoknak

Mindenki motorozzon MEGFONTOLTAN, tekintettel arra, hogy a motorosokat érintő balesetek több, mint 50%-ában a motor vezetője hibázik, mely balesetek jellemző okai között vezető helyen áll a sebesség nem megfelelő alkalmazása (az út és időjárási és látási viszonyokhoz képest), vagyis a relatív gyorshajtás;

FELKÉSZÜLTEN, FELKÉSZÍTETT MOTORRAL. A segédmotoros kerékpárok és motorkerékpárok közlekedésben történő részvételének is alapfeltétele a műszakilag kifogástalan állapotú jármű és a vezető felkészültsége a motorozásra. A baleseti okok között számtalan esetben tetten érhető a vezetéstechnikai ismeretek, a gyakorlat hiánya, ezért mindenki felkészülten, felkészített motorral közlekedjen;

MEGFELELÕ VÉDÕFELSZERELÉSBEN. A kétkerekű motoros járművel utazók baleseti kockázata átlag feletti. Ennek oka, hogy a motorkerékpárosokat és a segédmotoros kerékpárosokat a gépkocsikban jellemző passzív biztonsági megoldások nem védik, így közlekedési baleset esetén testük közvetlen fizikai behatásoknak van kitéve. Ezért fontos, hogy motorozás közben mindig megfelelő védőfelszerelést kell viselni, illetve nagy hangsúlyt kell fektetni az öltözékre is. Az élénk színű bukósisak, motorosruha és motoros csizma nemcsak könnyebben észrevehetővé teszi a motorost a közlekedés többi szereplője számára, de egy esetlegesen bekövetkező balesetben a súlyos sérülések kockázatát is csökkentik (a balesetben földhöz csapódott bukósisakot minden esetben le kell cserélni, még akkor is ha kívülről nem látszik komoly sérülés, mert ilyenkor az ütéselnyelő réteg már nem képes ellátni feladatát);

ÓVATOSAN. A legfontosabb alapelv motorozás közben, hogy mindig mindenki a saját tempójában közlekedjen. Sokan túlvállalják és veszélyes szituációkba hajszolják magukat. Előzéskor mindig legyen alacsony sebességkülönbség, és közben mindig megfelelő oldaltávolságot kell tartani, hogy az előzendő jármű vezetője (egy esetleges kanyarodás esetén a visszapillantó tükrében) időben észrevehesse az előzési szándékot. Igen fontos, hogy kanyarban nem szabad előzni, hirtelen gyorsuló sportmotorral sem, mert az előzéshez szükséges dinamikus gyorsulás során szinte képtelenség korrigálni;

FOKOZOTT FIGYELEMMEL. Mindig számítani kell arra, hogy bármelyik pillanatban hirtelen kell fékezni, esetleg vészfékezés közben ki is kell valamit kerülni. A helyes követési távolság megválasztása igen fontos, de emellett mindig úgy kell motorozni, hogy legyen menekülő útvonal. Hirtelen veszélyhelyzet esetén nem az akadályt kell nézni, hanem a menekülő útvonalat kell keresni.

 

Hasznos tanácsok gyalogosoknak

A gyalogos közlekedjen FELELÕSSÉGTELJESEN. A gyalogosok köztudottan a közúti közlekedés legveszélyeztetettebb résztvevői közé tartoznak. Közúti balesetben érintettségük esetén szinte minden esetben személyi sérülés történik, s a gyalogosoknál az átlagosnál jóval magasabb a halálos balesetek aránya, ezért elengedhetetlen követelmény a szabályos, figyelmes, megfontolt közlekedés.

Jellemző, hogy sok gyalogos figyelmen kívül hagyja a közúti jelzéseket, illetve a kijelölt gyalogos átkelőhelytől távolabb próbál átkelni az úttesten. A gyalogosok sokszor túlságosan bíznak védettségükben, figyelmetlenül lépnek az úttestre, vagy egyszerűen rosszul becsülik meg a közeledő jármű távolságát és sebességét. Másik jellemző figyelmetlenség, hogy takarásból lépnek az úttestre, esélyt sem hagyva a járművezetőknek a megállásra;

SZABÁLYOSAN. A gyalogosnak a járdán, ahol pedig járda nincs, a leállósávon, az útpadkán vagy a kerékpárúton kell közlekednie. Ha az úton sem járda, sem leállósáv, sem útpadka, sem kerékpárút nincs – vagy az a gyalogosközlekedésre alkalmatlan -, a gyalogosok lakott területen lehetőleg a menetirány szerint a bal oldalon, lakott területen kívül mindig a bal oldalon, a járműforgalommal szemben az úttesten közlekedhetnek;

FIGYELMESEN. A gyalogosok rendkívül sokat tehetnek azért, hogy az elütések elkerülhetők legyenek, s ne váljanak közúti balesetek sérültjévé, áldozatává. A legfontosabb, hogy legyenek tisztában a rájuk vonatkozó KRESZ szabályokkal és tartsák is meg azokat. Legyenek mindig kiszámíthatóak, és soha ne tegyenek hirtelen mozdulatokat (irányváltást stb.), amennyiben közút közvetlen közelében gyalogolnak és csak ott keljenek át az úttesten, ahol arra a jogszabály lehetőséget teremt (legbiztonságosabb, ha a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, a forgalomirányító fényjelző készülék zöld jelzésére haladnak át). Olyan helyen, ahol a gyalogosnak a járművekkel szemben nincs elsőbbsége, csak akkor lehet az úttestre lépni, ha meggyőződött arról, hogy áthaladásával a járműforgalmat nem zavarja.

„JÓZANUL”. Az alkohol és a drog rendkívül károsan hat a közlekedésére, igaz ez a gyalogosok közlekedésére is. A bizonytalan mozgás mellett a szeszesitaltól, vagy bódító hatású szertől befolyásolt személyek korlátozottan, vagy egyáltalán nem képesek a forgalmi szituációkat helyesen értelmezni, ezáltal életük potenciális veszélyhelyzetbe kerül. 

 

LÁTNI ÉS LÁTSZANI. Sokat emlegetjük a „látni és látszani” szókapcsolatot. A legtöbb halálos gyalogos baleset – sötétben, korlátozott látási viszonyok mellett – abból adódik, hogy a gyalogos nem volt látható, „beleolvadt” a környezetébe. A gyalogosnak mindent meg kell tennie a saját észlelhetősége érdekében. A sötét tónusú ruházat helyett használjon feltűnőbb, a közlekedési környezetből kiemelkedő színeket! Lakott területen kívül, éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén a fényvisszaverő mellény (ruházat) használata kötelező, de ez az eszköz más körülmények között (lakott területen belül nappali viszonyok mellett stb.) is életmentő lehet. Emellett a fényvisszaverő karszalag, matrica is láthatóvá tesz, megvédhet.

 

Mindenkinek balesetmentes közlekedést kíván az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság. 

E-roller univerzum

Akár tetszik, akár nem, az e-rollerek használata gyorsan terjed, így érdemes megismerni melyik mire való és mire jó.

...
2023.05.03. 08:28

E-roller univerzum

Akár tetszik, akár nem, az e-rollerek használata gyorsan terjed, így érdemes megismerni melyik mire való és mire jó.

On-line autó adás-vételi adminisztráció

Többféle, a gépjármű adás-vétellel kapcsolatos feladat intézhető a magyarorszag.hu felületen.

...
2023.04.21. 06:55

On-line autó adás-vételi adminisztráció

Többféle, a gépjármű adás-vétellel kapcsolatos feladat intézhető a magyarorszag.hu felületen.

Jogi ismeretek használt autó adás-vételhez

Fontos tudnivalók használt autó vásárláskor: az ügyészség összeállította az adás-vétel kapcsán fontos jogi ismereteket.

...
2023.03.31. 07:17

Jogi ismeretek használt autó adás-vételhez

Fontos tudnivalók használt autó vásárláskor: az ügyészség összeállította az adás-vétel kapcsán fontos jogi ismereteket.

Így vezess jól télen, hóban!

A téli útviszonyok között más vezetési technikával lehet biztonsággal jól mozogni és közlekedni az autóval. Persze fontos az is, hogy a kocsi jó állapotú legyen.

...
2023.01.28. 08:50

Így vezess jól télen, hóban!

A téli útviszonyok között más vezetési technikával lehet biztonsággal jól mozogni és közlekedni az autóval. Persze fontos az is, hogy a kocsi jó állapotú legyen.

Amikor nem árt a hólánc a csomagtartóban

A kedvelt síelési célpontokat utazási célul tűzve érdemes a bepakolandó holmik listájára a hóláncot is felvenni, akkor is, ha várhatóan nem lesz rá szükség. Több országban, illetve egyes útszakaszokon elvárás a megléte.

...
2023.01.27. 09:45

Amikor nem árt a hólánc a csomagtartóban

A kedvelt síelési célpontokat utazási célul tűzve érdemes a bepakolandó holmik listájára a hóláncot is felvenni, akkor is, ha várhatóan nem lesz rá szükség. Több országban, illetve egyes útszakaszokon elvárás a megléte.

Alapvető fontosságú a tiszta szélvédő

A fagypont körüli hőmérséklet, az aszfalton olvadozó hó, a ködös-felhős idő a ködszitállással nyálkássá teszi az utakat, így az autók kerekei által felvert koszos vízpor lecsapódik a szélvédőn. Ez nagyban rontja a sofőrök kilátását az autóból.

...
2023.01.26. 08:15

Alapvető fontosságú a tiszta szélvédő

A fagypont körüli hőmérséklet, az aszfalton olvadozó hó, a ködös-felhős idő a ködszitállással nyálkássá teszi az utakat, így az autók kerekei által felvert koszos vízpor lecsapódik a szélvédőn. Ez nagyban rontja a sofőrök kilátását az autóból.

Mi történik, ha gázolaj kerül a benzinbe?

A félretankolások esetén az a gyakoribb tévedés, ha benzin kerül a dízel autó tankjába. Nézzük meg mi történik fordítva, ha valahogy dízelolajat sikerül valakinek a benzines autó üzemanyagtartályába tölteni.

...
2023.01.18. 07:54

Mi történik, ha gázolaj kerül a benzinbe?

A félretankolások esetén az a gyakoribb tévedés, ha benzin kerül a dízel autó tankjába. Nézzük meg mi történik fordítva, ha valahogy dízelolajat sikerül valakinek a benzines autó üzemanyagtartályába tölteni.

Mit tegyünk, ha benzin kerül a dízel autóba?

Egy-egy mellétankolási eset mindig előfordul az autótulajdonosok, vag a benzinkutas figyelmetlensége miatt. Nézzük meg mit okoz az idegen üzemanyag, és hogyan hárítható el a baj.

...
2023.01.17. 07:32

Mit tegyünk, ha benzin kerül a dízel autóba?

Egy-egy mellétankolási eset mindig előfordul az autótulajdonosok, vag a benzinkutas figyelmetlensége miatt. Nézzük meg mit okoz az idegen üzemanyag, és hogyan hárítható el a baj.