A járművezetés személyi feltétele, hogy a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban legyünk. Ez nem csak azt jelenti, hogy nem fogyaszthatunk szeszesitalt, vagy bódító hatású szert (ide értve bizonyos gyógyszereket is, pl. az erős nyugtatókat) a vezetés előtt, illetve alatt.
Biztonságunk érdekében az is nagyon fontos, hogy ne legyünk ingerült, ideges (pszichésen alkalmatlan) állapotban, továbbá ne legyünk fáradtak, kialvatlanok, amikor a volán mögé ülünk.
Sokan nem is sejtik, de a fáradtság az egyik legnagyobb közlekedésbiztonsági kockázat, hatása esetenként az ittas állapottal egyenértékű. A fáradt vezető csak korlátozottan képes (esetenként képtelen) a jármű biztonságos vezetésére, hiszen mind az információk észlelésének, mind pedig a veszélyek elhárításának képessége súlyos csorbát szenved.
A kutatásokon alapuló szakértői vélemények alapján több mint hatszoros a baleseti kockázatunk növekedése akkor, amennyiben fáradtan veszünk részt a közúti forgalomban.
A fáradtság a test válasza a folyamatos fizikai és mentális igénybe vételre, vagy az alváshiányra. Az európai polgárok nem kevesebb mint 38%-a alvászavarokban szenved, ami hűen jelzi a probléma méreteit.
A fáradtságnak több oka is lehet, mint például:
– a hosszan tartó munkavégzés
– tartós járművezetés
– nem elégséges alvás
– rendszertelen munkabeosztás stb.
A sofőrök különösen az éjszakai és hajnali órákban hajlamosak arra, hogy fáradtságuk miatt figyelmetlenek, elbóbiskolnak, vagy elalszanak.
A fáradtan történő járművezetésnek számos veszélye van: az észlelési és a cselekvési késedelem egyaránt nő, a vezetőn a tompultság tünetei jelentkeznek, az információk kisebb hányadát észleli, azokat is csak lassabban dolgozza fel, s képes hirtelen, eltúlzott reagálásokra is. Sok járművezetőt az alváshiány ingerlékennyé, agresszívvá tesz, ami életveszélyes lehet a közúti közlekedésben.
De mit is tehetünk, hogy megelőzzük a bajt? Íme néhány hasznos tanács!
Az első és legfontosabb, hogy soha ne üljünk fáradtan a volán mögé, ne kockáztassuk se a saját, sem pedig mások életét, vagy testi épségét!
– Amennyiben hosszabb útra indulunk, rendszeresen tartsunk pihenőt!
– Soha ne felejtsük el, hogy már néhány perces pihenő is életeket menthet!
– Kifejezetten ajánlott frissítők fogyasztása, valamint mozgás a pihenések során!
– Legyen hűvös a gépjármű utasterében, hiszen a meleg bódultságot, aluszékonyságot, a reflexek jelentős csökkenését eredményezheti!
– Beszélgessen az utasaival! A folyamatos beszéd ébren tart.
– S végezetül: kerülje a lágy, lassú, melankolikus zenét, helyette intenzív ritmusú, gyors és „pörgős” zenét hallgasson!
Soha ne vezessünk tehát fáradtan! Ha lehetséges, inkább ne induljunk el, halasszuk el a programunkat, vagy adjuk át másnak a vezetést!
E-roller univerzum
Akár tetszik, akár nem, az e-rollerek használata gyorsan terjed, így érdemes megismerni melyik mire való és mire jó.
E-roller univerzum
Akár tetszik, akár nem, az e-rollerek használata gyorsan terjed, így érdemes megismerni melyik mire való és mire jó.
On-line autó adás-vételi adminisztráció
Többféle, a gépjármű adás-vétellel kapcsolatos feladat intézhető a magyarorszag.hu felületen.
On-line autó adás-vételi adminisztráció
Többféle, a gépjármű adás-vétellel kapcsolatos feladat intézhető a magyarorszag.hu felületen.
Jogi ismeretek használt autó adás-vételhez
Fontos tudnivalók használt autó vásárláskor: az ügyészség összeállította az adás-vétel kapcsán fontos jogi ismereteket.
Jogi ismeretek használt autó adás-vételhez
Fontos tudnivalók használt autó vásárláskor: az ügyészség összeállította az adás-vétel kapcsán fontos jogi ismereteket.
Így vezess jól télen, hóban!
A téli útviszonyok között más vezetési technikával lehet biztonsággal jól mozogni és közlekedni az autóval. Persze fontos az is, hogy a kocsi jó állapotú legyen.
Így vezess jól télen, hóban!
A téli útviszonyok között más vezetési technikával lehet biztonsággal jól mozogni és közlekedni az autóval. Persze fontos az is, hogy a kocsi jó állapotú legyen.
Amikor nem árt a hólánc a csomagtartóban
A kedvelt síelési célpontokat utazási célul tűzve érdemes a bepakolandó holmik listájára a hóláncot is felvenni, akkor is, ha várhatóan nem lesz rá szükség. Több országban, illetve egyes útszakaszokon elvárás a megléte.

Alapvető fontosságú a tiszta szélvédő
A fagypont körüli hőmérséklet, az aszfalton olvadozó hó, a ködös-felhős idő a ködszitállással nyálkássá teszi az utakat, így az autók kerekei által felvert koszos vízpor lecsapódik a szélvédőn. Ez nagyban rontja a sofőrök kilátását az autóból.

Mi történik, ha gázolaj kerül a benzinbe?
A félretankolások esetén az a gyakoribb tévedés, ha benzin kerül a dízel autó tankjába. Nézzük meg mi történik fordítva, ha valahogy dízelolajat sikerül valakinek a benzines autó üzemanyagtartályába tölteni.

Mit tegyünk, ha benzin kerül a dízel autóba?
Egy-egy mellétankolási eset mindig előfordul az autótulajdonosok, vag a benzinkutas figyelmetlensége miatt. Nézzük meg mit okoz az idegen üzemanyag, és hogyan hárítható el a baj.