A Magyar Biztosítók Szövetsége figyelmeztette az autósokat, hogy: március 1 éjfélkor lejár az évfordulós kgfb szerződések díjfizetési ideje.
Március 1-jén éjfélig kell eljuttatniuk az esedékes díjrészleteket régi vagy új biztosítójukhoz azoknak, akik január elsejével új kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) szerződést kötöttek – hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfői közleményében. Mindez csak azokra az autósokra vonatkozik, akik 2010 előtt vásárolt autóval rendelkeznek. Ugyanis a 2010 után vásárolt gépjárművek kgfb-szerződésének évfordulója már nem január elseje, hanem a szerződés megkötésének dátuma.
Mióta ez utóbbi rendszert bevezették, évről évre gyengül az év végi kötelező kampány intenzitása, sőt mintha már nem is lenne – jelentősen csökkent az árharc a biztosítási piacon, ez nem kedvező az autósoknak. A tavaly novemberi kampányidőszak után, január elsejével több mint 135 ezer kgfb szerződés szűnt meg, szemben a 2018 január elsejével megszűnt 160 ezerrel. A társaságok az újonnan forgalomba helyezett gépjárművekkel együtt 136 ezer új szerződést kötöttek meg január elsejével. Az ekkor kötő ügyfelek között 68 ezer a személyautóval rendelkező magánszemély, tavaly még 100 ezren voltak – ismertették.
A segédmotoros kerékpárok nélkül számított és kötelező felelősségbiztosítással rendelkező gépjármű állomány már túllépte az 5 milliós darabszámot, túlnyomó részük magántulajdonban lévő személygépkocsi. Ezek közül már csak nagyjából minden negyedik autós kgfb-szerződésének az évfordulója az év első napja. A személygépkocsik esetében még alacsonyabb az arány: közel 837 ezer jármű szerződése fordult az év végén a Mabisz adatai szerint.
A jogszabály szerint legkésőbb a kgfb-díj esedékességétől számított 60 napos türelmi idő végéig kell beérkeznie a biztosító társasághoz az aktuális díjrészletnek – ez a január 1-jei évfordulós szerződéseknél március 1-je. Ha addig az időpontig nem érkezik be az összeg a biztosítóhoz, úgy a szerződés díjnemfizetés miatt megszűnik, és a díjjal nem fedezett időszakra fedezetlenségi díjat kell fizetnie az ügyfélnek, az ebben az időszakban okozott kárt pedig a károkozónak kell megtérítenie. A fedezetlenségi díj személygépkocsik esetében, 2019-ben – a gépjárművek teljesítményétől függően – 460-1030 forint naponta – áll a közleményben. Ha a kgfb-szerződés díjnemfizetés miatt szűnik meg, azt kizárólag a korábbi biztosítónál lehet újrakötni ugyanazon biztosítási időszakra – tették hozzá.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.