Autógumi vásárláskor az autósok minimális saját tapasztalattal kezdik a keresést. De kérdés, hogy a saját tapasztalat is mennyire ad reális képet, hiszen a gumi használati körülményei, kopottsága, a guminyomás, az autó jellege mind befolyásolja azt a képet, amit a vezető alkot a gumiabroncsról. És még akkor sem biztos, hogy valóban a gumit értékeli, hiszen még egy gyakorlott tesztelőnek is nagy feladat elhatárolni a gumira jellemző tulajdonságokat az adott autóra jellemző tulajdonságoktól.

Ráadásul a megszerzett tapasztalat sem feltétlenül naprakész, mert lényegében minden gumigyártó évente fejleszt és mutat be újabb típusokat, egy-egy modell csak pár évig szerepel a piacon: beszélhetnének erről azok, akiknek egy félig kopott abroncs javíthatatlanul sérült, és azonos típust szerettek volna beszerezni. Így minden arra mutat, hogy külső információforrások alapján kell autógumit választani vásárláskor.

Három alapvető információforrás áll a rendelkezésére a vásárlóknak: egyrészt egy gumis szakember tapasztalata, másrészt a médiában megjelenő gumitesztek, harmadrészt a gumikra ragasztott vásárlói tájékoztató címke. Mindegyiknek megvan a gyengéje, de a háromból és a saját tapasztalatból már összeállhat olyan piaci kép, ami segít a gumiabroncs vásárlásban.

A gumis szakemberek véleményét befolyásolja, hogy milyen gumit szeretnének eladni. Mely márkát képviselik, mi van éppen raktáron, mitől szabadulnának már. Vélhetően azokról jobb véleményt fognak mondani, és ez gyakorta nem félrevezetés, ugyanis azokat a fajtákat ismeri jobban a gumis is, amelyekkel foglalkozik. Azokról mondanak neki véleményt a felhasználók, jön panasz, vagy dicséret, illetve a gyártók fejlesztési tájékoztatóit is a képviselt márkától kapják. (A gumitípus választáson belül fontos a méretválasztás is, illetve, hogy mikor válik csereéretté egy abroncs, ezekről az előző cikkünkben írtunk).

A gumitesztek esetén sem szabad feltétlenül egy-az-egyben elfogadni az értékelést. Egyrészt figyelni kell, hogy milyen méretű abroncsokkal folytatták le a tesztet: ugyanis ugyanazon gumitípus más méretben, más autón másképp fog viselkedni. Olyan tesztet kell keresni, amelyben a megvásárlandó méretű-, vagy ahhoz közel álló méretjelzésű abroncsot tesztelték. Figyelni kell rá, hogy a tesztelők milyen szempontok alapján rangsoroltak: lehet, hogy más az értékelési prioritásuk, mint amit az abroncsvásárló annak tekint. Nehézséget jelent, hogy leginkább németnyelvű tesztek készülnek, a nagy német piacon van rá pénze az autókluboknak (pl. ADAC), vagy a kiadóknak a tesztelésre.

Mi az elsődleges a vásárlónak? A vizes- vagy szárazúti tulajdonságok, az élettartam, a gördülési ellenállás (fogyasztás), a jó tapadás? Sokszor ezek olyan kritériumok, amelyek egymásnak ellentmondanak. Például egy jól tapadó, így kanyarokban, fékezéskor, gyorsításkor nagyon jól teljesítő abroncs általában rövidebb élettartamú, és nagyobb gördülési ellenállású, tehát többet fogyaszt vele az autó. Ez fordítva is igaz: gyakran az „Eco” abroncsok fékútja hosszabb, zajosak, rosszabbul tapadnak. El kell dönteni mi a fontos.

Hasonlóképpen fontos a zajkomfort, a gumi futáskomfortja is, ezeket általában értékelik a tesztek, csak más-más súlyozással, ki kell bogarászni a fontos adatokat. Nem mindegy az sem, hogy milyen árkategóriában gondolkozik az abroncsvásárló: hol húzódik az ésszerű kompromisszum határa az ár és a képességek között.

Harmadik információforrás a gumiabroncsokra ragasztott tájékoztató címke, amelynek kötelező a megléte minden, az EU területén forgalomba hozott gumiabroncson. A vonatkozó rendeletet az Európai Parlament és Tanács adta ki, ebből kiderül, hogy a jogalkotó elsődleges célja a címkével az volt, hogy a vásárlók olyan gumit válasszanak, amelyekkel várhatóan kevesebbet fogyaszt az autó: így összességében csökkenhet a közlekedés okozta károsanyagkibocsátás.

Eredetileg három tulajdonságot értékelt a címke: a gördülési ellenállást (mint gazdaságossági jellemzőt), a fékutat nedves útfelületen vészfékezéskor, és a gördülési zajt. Azért e három jellemzőt értékelik, mert a rendszer kidolgozói szerint főképp a gördülési ellenállás csökkentésével lehet mérsékelni a gumiabroncs okozta üzemanyagfogyasztási részarányt, viszont ez a csökkentés növelheti a gördülési zajt és a fékutat vizes úton. 2021-től az újfajta gumicimkén az addigi három mellé felkerült egy QR-kód, amellyel további információk felé vezetik az érdeklődőt, valamint két piktogramm, amely a havas-, és jeges kéepsségekre utal.

A gumicimkén feltüntetett értékek megbízhatóságában kételyt az ad, hogy a szakértők szerint a cimke értékelését adó mérési metódus nagyon tág határokat enged. A vizes fékezést 80 km/h-ról 20 km/h-ra végzik, olyan pályán, amelyen 0,5-1,5 mm a vízréteg vastagsága. Az út hőmérséklete nyári gumi esetén 5-35 celsius fok, téli gumi esetén 2-20 celsius fok között mozoghat! Olyan tág határok között lehet a mérést elvégezni, hogy egyazon gumi is gyökeresen más-más eredményt mutathat! Nem mindegy, hogy egy gumit 5, vagy 20 celsius fokon mérnek.

Érdemes megnézni, hogy elméletileg mit nyerhetünk a legjobb besorolású gumi választásával a legrosszabbhoz képest. A gazdaságossági mutatót a régi cimkén A-tól G-ig betűjelzéssel, az újon A-tól F-ig osztályozzák. A gumiabroncs gördülési ellenállásának a legyőzésére megy el az autó által elfogyasztott üzemanyag körülbelül egynegyede. A legjobb besorolást választva a legrosszabbhoz képest 7,5 százalékot spórolhatunk. Azaz tíz literes átlagfogyasztással számolva 0,19 litert spórolhatunk üzemanyagban.

Vészfékezés esetén a fékút hosszában 30 százalékos a legjobb és a legrosszabb besorolás közötti különbség, persze ha feltételezzük az azonos körülmények közötti mérést. Ez akár 18 méter is lehet. A zajosság mérésnél elhaladási zajt mérnek (leállított motorral, meg nem határozott autótípussal) és 3 vonással jelzik az értékelést, tehát lehet az abroncs jó, közepes, gyenge. Szakértők jelezték, hogy 0,2 bar nyomáskülönbség már 10 százalékkal emelheti ugyanazon gumi gördülési zaját.

Az információforrásokon túl fontos azt is értékelni, hogy az autósnak milyenek a vezetési szokásai, illetve mennyit használja az adott autót egy évben. Egy átlagos gumigarnitura 50 000-60 000 km megtétele alatt kopik el normál utcai használatban. Ez a jól tapadó sportos abroncsoknál lehet 40 000 km (újból említem, hogy normál használat mellett), egy élettartamra optimalizált esetén pedig akár 70 000 km is. Ha az autótulajdonos cserélgeti a téli- és a nyárigumikat, akkor az egy garniturára évente jutó futott kilométerszám csökken.

Igazán hat évnél tovább nem érdemes „hordani” egy garnitura gumit az öregedés miatt. Illetve azon is el kell gondolkozni, hogy hány évente vált autót a tulajdonos. Így meg lehet határozni azt az időtartami és futásteljesítménybeli jellemzőt, ami az adott autósra/autóra vonatkozik. Ez pedig befolyásolja a gumiválasztást. Mi azt javasoljuk, hogy a lehetőségekhez mérten a jobban tapadó, rövidebb fékúttal rendelkező, így biztonságosabb abroncsokat válassszák, azzal mindnyájan jobban járunk!