2019.09.26, 08:33
Balesethelyszínelők versenyeztek

Véget ért a IX. Országos Balesethelyszínelő Verseny Hajdú-Bihar megyében.

Hajdúszoboszló adott otthont a IX. Országos Balesethelyszínelő Versenynek, amelyet az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottságának felkérésére a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság rendezett meg szeptember 23-25 között. A három napos rendezvényt Dr. Halmosi Zsolt rendőr vezérőrnagy, rendőrségi főtanácsos, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes nyitotta meg, majd Dr. Lingvay Csaba rendőr ezredes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese köszöntötte a megjelenteket.

A versenyen az ország legjobb balesethelyszínelő párosai, továbbá a Magyar Honvédség csapata is részt vett. Az egyenruhások a rendezvény első napján KRESZ-teszteket, szakmai feladatlapokat töltöttek ki, majd Hajdúszoboszlón, a Hősök terén bizonyíthatták vezetéstechnikai tudásukat. A  második napon a csapatok  gyakorlati feladatokat kaptak, amelynek során  hét helyszínen, más-más baleseti szituációkat kellett megoldaniuk.

A rendezvény záróünnepségén Dr. Gyurosovics József rendőr dandártábornok, Hajdú-Bihar megye rendőrfőkapitánya értékelte a csapatok teljesítményét. A versenyen a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság balesethelyszínelői, Bánszki Gábor rendőr főtörzsőrmester és Juhászné Gyurcsán Zsuzsanna rendőr törzszászlós bizonyultak a legjobbnak, így ők vehették át a vándorserleget Óberling József rendőr ezredestől, az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály vezetőjétől, az ORFK-OBB ügyvezető elnökétől.

Baleset Helysz Vers 2019 3
Díjazottak

Második helyezést értek el Puklér András rendőr törzszászlós és Forján Sebastián rendőr törzszászlós, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság helyszínelői, míg harmadik helyen a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság képviseletében Rékasi Róbert rendőr törzszászlós és Faragó Zsolt rendőr törzszászlós végzett. Az elméleti feladatokat Lengyel István rendőr főtörzszászlós, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság balesethelyszínelője teljesítette legjobban, így ő különdíjban részesült.

Baleset Helysz Vers 2019 2
Feladatmegoldás

Háttér

Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság tevékenységét a felnőttek leginkább az közlekedésbiztonsági kampányokkal, a gyermekek és fiatalok pedig az országos szintű, felmenő rendszerű közlekedésbiztonsági vetélkedőkkel azonosítják. Márpedig az ORFK-OBB munkájának egyéb, a „civilek” által kevésbé ismert formái is vannak. Ezek sorában említhetjük meg a területi rendőri szervek közlekedésrendészeti (fő)osztályvezetőinek, valamint a megyei és fővárosi balesetmegelőzési főelőadók évente kétszer megtartott továbbképzéseit, továbbá azokat a szakmai vetélkedőket, melyet a különböző jellegű szolgálati feladatokat ellátó rendőrök részére hirdetnek meg.

A szakmai vetélkedők terén az ORFK-OBB először a gépkocsizó és motorkerékpáros járőrök, valamint a karos forgalomirányítók országos versenyét hirdette meg, majd – időrendi sorrendben másodikként – a vízirendészeti járőrök vetélkedőjét vezette be. A legfiatalabb szakmai rendezvény az országos balesethelyszínelő verseny, mely 2010. október 18-án debütált, tehát ez a rendezvény is immár 9 éves múltra tekint vissza.

A verseny meghirdetésével az ORFK-OBB célja a balesethelyszínelők elméleti és gyakorlati szakmai ismeretszintjének a fejlesztése, valamint a balesethelyszínelő tevékenység színvonalának emelése, ami a további igazságügyi – és nem utolsó sorban a kárrendezési – eljárások nélkülözhetetlen alapja. A balesethelyszínelő verseny igazi „hungarikum”. Nem ismerünk más olyan országot, ahol hasonló rendőr-szakmai megmérettetésre kerülne sor.

Évadzáró Győrött

A Győri Audi ETO KC csapata a hétfői nagyközönségnek szánt évadzáró után megtartotta a zártkörű szakmai ünnepséget is.

...
2022.06.08. 12:55

Évadzáró Győrött

A Győri Audi ETO KC csapata a hétfői nagyközönségnek szánt évadzáró után megtartotta a zártkörű szakmai ünnepséget is.

Ügyesen szerepeltek, gratulálunk a nyerteseknek!

Az ORFK-Országos Baleset-megelőzési Bizottság által szervezett „Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa” országos döntője véget ért, kihírdették a nyerteseket.

...
2022.06.02. 18:19

Közlekedésbiztonsági kupa középiskolásoknak

Bringával, motorkerékpárral és autóval is meg lehet nyerni a közlekedésbiztonsági kupát.

...
2022.06.01. 12:49

Közlekedésbiztonsági kupa középiskolásoknak

Bringával, motorkerékpárral és autóval is meg lehet nyerni a közlekedésbiztonsági kupát.

Kiderült ki a legjobb bringás!

XVIII. alkalommal rendezte meg az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) a Kerékpáros Iskola Kupa versenyt.

...
2022.05.19. 21:21

Kiderült ki a legjobb bringás!

XVIII. alkalommal rendezte meg az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) a Kerékpáros Iskola Kupa versenyt.

Teherautók és buszok ellenőrzése

Háromnapos közúti akcióban ellenőrzik a teherautókat és buszokat Magyarország területén.

...
2022.04.05. 17:59

Teherautók és buszok ellenőrzése

Háromnapos közúti akcióban ellenőrzik a teherautókat és buszokat Magyarország területén.

Truck & Bus ellenőrzési akció eredményei

Az őszi Roadpol „Truck & Bus” közúti, összeurópai ellenőrzés-sorozatban 19 tagállam rendőrhatóságai vettek részt.

...
2021.12.09. 12:20

Truck & Bus ellenőrzési akció eredményei

Az őszi Roadpol „Truck & Bus” közúti, összeurópai ellenőrzés-sorozatban 19 tagállam rendőrhatóságai vettek részt.

Polgárőrök versenyeztek a Groupama pályán

A Hungaroring közepén elhelyezkedő Groupama vezetéstechnikai pályán szokatlan verseny folyt a múlt hétvégén.

...
2021.10.09. 11:34

Polgárőrök versenyeztek a Groupama pályán

A Hungaroring közepén elhelyezkedő Groupama vezetéstechnikai pályán szokatlan verseny folyt a múlt hétvégén.

Kiderült ki a legjobb kamionsofőr!

Szeptember utolsó hétvégéjén az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság is képviseltette magát az "5 tengelyen - biztos kézzel" közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai kamionos verseny döntőjén.

...
2021.10.05. 11:19