2019.05.03, 10:35
Csökkenő baleset- és áldozatszám

2019. első negyedévében szinte valamennyi fő közúti baleseti mutató kedvezően alakult az előző év azonos időszakához képest.

A rendőrség által gyűjtött előzetes baleseti statisztikai adatok alapján 2019. január 01 és március 31. között 3 126 személysérüléses közúti balesetet okoztak hazánk közútjain, 2,7%-kal kevesebbet, mint 2018 azonos időszakában (akkor 3 214 balesetet regisztráltak). A halálos, a súlyos és a könnyű sérüléses balesetek száma egyaránt kedvezően alakult, a csökkenés mértéke a felsorolás sorrendjének megfelelően 12,3%, 4,7%, és 1,5%:

Örvendetes, hogy idén március végéig 5 fővel kevesebben váltak közúti baleset áldozatává, mint tavaly ilyenkor. A balesetben meghalt személyek számának 126 főről 121 főre történő visszaesése 4,0%-os csökkenésnek felel meg. A halálos áldozatokon túlmenően a súlyosan sérült személyek száma is csökkent, méghozzá 40 fővel (a tavalyi 980 főről idén 640 főre, így a csökkenés mértéke 4,1%). Ugyancsak kedvezően alakult a könnyen sérültek száma, ezen a területen 3,3%-os csökkenés regisztrálható (3 196 főről 3 091 főre).

A személysérüléses közúti baleseteken belül az ittasan okozott balesetek aránya – az előző évek trendjéhez hasonlóan – tovább csökkent. Amíg tavaly március végén az akkor igen kedvezőnek számító 7,8%-os arányt mérhettünk, addig idén ez az arány 7,2%-ra csökkent. Az eredmények ellenére napjainkban átlagosan számítva minden tizennegyedik személysérüléses balesetet ittas vezető okoz.

A balesetek okai vonatkozásában érdemi változás nem történt, a regisztrált esetek az alábbi képet nyújtják: a legtöbb baleset gyorshajtás miatt történt (az összes baleset 33%-a), ezt követi az elsőbbség meg nem adása (27%), majd a kanyarodás szabályainak meg nem tartása (14%).

Amennyiben a baleseteket okozók körét vetjük vizsgálat alá, azt láthatjuk, hogy a személygépkocsi vezetők aránya 72%-ra volt, ami azt jelenti, hogy átlagosan 4 balesetből 3-at személygépkocsi vezető okozott. A tehergépkocsi vezetők 8%-ban, kerékpárosok 7%-ban, autóbusz vezetők 1%-ban, gyalogosok pedig 6%-ban voltak okozói személysérüléses közúti közlekedési baleseteknek. Különösen az enyhe március miatt több motorkerékpáros okozott balesetet (3%) az első negyedévben, míg a segédmotoros kerékpáros okozóknál a tavalyival megegyező 2%-os arány mérhető.

Évadzáró Győrött

A Győri Audi ETO KC csapata a hétfői nagyközönségnek szánt évadzáró után megtartotta a zártkörű szakmai ünnepséget is.

...
2022.06.08. 12:55

Évadzáró Győrött

A Győri Audi ETO KC csapata a hétfői nagyközönségnek szánt évadzáró után megtartotta a zártkörű szakmai ünnepséget is.

Ügyesen szerepeltek, gratulálunk a nyerteseknek!

Az ORFK-Országos Baleset-megelőzési Bizottság által szervezett „Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa” országos döntője véget ért, kihírdették a nyerteseket.

...
2022.06.02. 18:19

Közlekedésbiztonsági kupa középiskolásoknak

Bringával, motorkerékpárral és autóval is meg lehet nyerni a közlekedésbiztonsági kupát.

...
2022.06.01. 12:49

Közlekedésbiztonsági kupa középiskolásoknak

Bringával, motorkerékpárral és autóval is meg lehet nyerni a közlekedésbiztonsági kupát.

Kiderült ki a legjobb bringás!

XVIII. alkalommal rendezte meg az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) a Kerékpáros Iskola Kupa versenyt.

...
2022.05.19. 21:21

Kiderült ki a legjobb bringás!

XVIII. alkalommal rendezte meg az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) a Kerékpáros Iskola Kupa versenyt.

Teherautók és buszok ellenőrzése

Háromnapos közúti akcióban ellenőrzik a teherautókat és buszokat Magyarország területén.

...
2022.04.05. 17:59

Teherautók és buszok ellenőrzése

Háromnapos közúti akcióban ellenőrzik a teherautókat és buszokat Magyarország területén.

Truck & Bus ellenőrzési akció eredményei

Az őszi Roadpol „Truck & Bus” közúti, összeurópai ellenőrzés-sorozatban 19 tagállam rendőrhatóságai vettek részt.

...
2021.12.09. 12:20

Truck & Bus ellenőrzési akció eredményei

Az őszi Roadpol „Truck & Bus” közúti, összeurópai ellenőrzés-sorozatban 19 tagállam rendőrhatóságai vettek részt.

Polgárőrök versenyeztek a Groupama pályán

A Hungaroring közepén elhelyezkedő Groupama vezetéstechnikai pályán szokatlan verseny folyt a múlt hétvégén.

...
2021.10.09. 11:34

Polgárőrök versenyeztek a Groupama pályán

A Hungaroring közepén elhelyezkedő Groupama vezetéstechnikai pályán szokatlan verseny folyt a múlt hétvégén.

Kiderült ki a legjobb kamionsofőr!

Szeptember utolsó hétvégéjén az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság is képviseltette magát az "5 tengelyen - biztos kézzel" közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai kamionos verseny döntőjén.

...
2021.10.05. 11:19