2019.03.28, 15:00
Februári baleseti helyzet

Az év első két havát kedvező változások jellemzik: a személysérüléses balesetek, a halálos áldozatok és a sérültek száma egyaránt csökkent.

A rendőrség előzetes adatai alapján az év első két hónapjában jóval kevesebb személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetet okoztak hazánk úthálózatán, mint 2018. azonos időszakában. Az adatok szerint 2019. január 01. és február 28. között összesen 1 906 személysérüléses közúti baleset történt, 12,3%-kal kevesebb, mint tavaly ilyenkor, amikor 2 173 balesetet regisztráltak.

A kedvező trend mindhárom súlyossági kategóriában kimutatható, hiszen a halálos balesetek száma 11,8%-kal, a súlyos sérüléses balesetek száma 18,8%-kal, a könnyű sérüléseseké pedig 9,7%-kal csökkent. A Föld valamennyi kontinensén a halálos áldozatok számának alakulása számít a legfontosabb közlekedésbiztonsági kategóriának és egyben értékelési szempontnak, melyet az is jelez, hogy az áldozatszám csökkentésének igénye szinte valamennyi, napjainkban hatályban lévő közlekedésbiztonsági programban megjelenik.

Ezen a területen kedvező hír, hogy Magyarországon 2019. I-II. havában a közúti balesetben meghalt személyek száma 3,6%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest (a tavalyi 83 fővel szemben idén 80 fő vesztette életét közútjainkon). A súlyosan sérült személyek számában még kedvezőbb a helyzet, hiszen 16,2%-os csökkenésről adhatunk számot (a tavalyi 654 fővel szembeni idén 548 fő sérült meg súlyosan). A teljesség érdekében a balesetben sérültek abszolút többségét kitevő könnyű sérülést (horzsolást, ütődést, enyhe agyrázkódást stb.) szenvedők számát is közöljük: számuk 2 096 főről  1 913 főre csökkent, ami 8,7%-os csökkenésnek felel meg.

Az ittasan okozott balesetek alakulásának évtizedes trendje kedvező, és ez a folyamat az új év első havában is folytatódott. Ennek köszönhetően az előzetes adatok szerint az ittas állapotban okozott baleseteknek az összes személyi sérüléssel járó közúti baleseten belüli aránya rekordértékre, 6,72%-ra csökkent (tavaly ezen a területen 7,32%-os értéket mérhettünk). Ez azt is jelenti, hogy amíg az ezredforduló idején átlagosan számítva minden kilencedik személysérüléses közúti balesetet ittas személy okozott (döntően járművezető, majd gyalogos, és néhány esetben utas), addig idén már „csak” minden tizenötödik baleset okozója közlekedett ittasan.

A balesetek legfőbb okai sorrendjében nincs változás: a legtöbb baleset továbbra is a gyorshajtás (36%), az elsőbbségi jog meg nem adása (26%), valamint a kanyarodási szabályok megsértése (13%) miatt következett be.

Az év első két havában a személysérüléses közúti balesetek túlnyomó többségét, 76%-át a személygépkocsi vezetők okozták, a tehergépkocsi vezetőknek 8%, az autóbusz vezetőknek, a motorkerékpárosoknak és a segédmotoros kerékpárosoknak egyaránt 1-1% az arányuk a balesetek okozásában. A két téli hónapban az átlagosnál jelentősen kevesebb kerékpáros okozott személysérüléses balesetet (összesen 103 alkalommal), így ezeknek a baleseteknek az aránya alig haladja meg az 5%-ot.

Végezetül örömteli hír, hogy 2019. január és február havában egyetlen gyermek áldozatot sem követelt a közúti közlekedés, továbbá segédmotoros kerékpáros és motorkerékpáros sem halt meg közúti balesetben.

Évadzáró Győrött

A Győri Audi ETO KC csapata a hétfői nagyközönségnek szánt évadzáró után megtartotta a zártkörű szakmai ünnepséget is.

...
2022.06.08. 12:55

Évadzáró Győrött

A Győri Audi ETO KC csapata a hétfői nagyközönségnek szánt évadzáró után megtartotta a zártkörű szakmai ünnepséget is.

Ügyesen szerepeltek, gratulálunk a nyerteseknek!

Az ORFK-Országos Baleset-megelőzési Bizottság által szervezett „Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa” országos döntője véget ért, kihírdették a nyerteseket.

...
2022.06.02. 18:19

Közlekedésbiztonsági kupa középiskolásoknak

Bringával, motorkerékpárral és autóval is meg lehet nyerni a közlekedésbiztonsági kupát.

...
2022.06.01. 12:49

Közlekedésbiztonsági kupa középiskolásoknak

Bringával, motorkerékpárral és autóval is meg lehet nyerni a közlekedésbiztonsági kupát.

Kiderült ki a legjobb bringás!

XVIII. alkalommal rendezte meg az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) a Kerékpáros Iskola Kupa versenyt.

...
2022.05.19. 21:21

Kiderült ki a legjobb bringás!

XVIII. alkalommal rendezte meg az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) a Kerékpáros Iskola Kupa versenyt.

Teherautók és buszok ellenőrzése

Háromnapos közúti akcióban ellenőrzik a teherautókat és buszokat Magyarország területén.

...
2022.04.05. 17:59

Teherautók és buszok ellenőrzése

Háromnapos közúti akcióban ellenőrzik a teherautókat és buszokat Magyarország területén.

Truck & Bus ellenőrzési akció eredményei

Az őszi Roadpol „Truck & Bus” közúti, összeurópai ellenőrzés-sorozatban 19 tagállam rendőrhatóságai vettek részt.

...
2021.12.09. 12:20

Truck & Bus ellenőrzési akció eredményei

Az őszi Roadpol „Truck & Bus” közúti, összeurópai ellenőrzés-sorozatban 19 tagállam rendőrhatóságai vettek részt.

Polgárőrök versenyeztek a Groupama pályán

A Hungaroring közepén elhelyezkedő Groupama vezetéstechnikai pályán szokatlan verseny folyt a múlt hétvégén.

...
2021.10.09. 11:34

Polgárőrök versenyeztek a Groupama pályán

A Hungaroring közepén elhelyezkedő Groupama vezetéstechnikai pályán szokatlan verseny folyt a múlt hétvégén.

Kiderült ki a legjobb kamionsofőr!

Szeptember utolsó hétvégéjén az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság is képviseltette magát az "5 tengelyen - biztos kézzel" közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai kamionos verseny döntőjén.

...
2021.10.05. 11:19