2019.10.30, 14:47
Íme az EDWARD Nap nemzetközi eredményei

30 millió Twitter elérés és 28 résztvevő ország, ebből 11 területén aznap nem történt halálos baleset.

A TISPOL (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata) 2016-ban vezette be, és azóta minden év szeptemberében meghirdette az úgynevezett EDWARD Napot. Az Európai Bizottság által is támogatott kezdeményezés célja, hogy a megjelölt napon senki se veszítse életét Európa közútjain. Így volt ez 2019-ben is, amikor az EDWARD központi és nemzeti eseményei szeptember 26-án zajlottak. A hazai eredményeket korábbi cikkünkben már ismertettük, a nemzetközi eredményeket a TISPOL a napokban tette közzé.

Ezek szerint az idei EDWARD Napon:

28 európai ország vett részt aktívan az eseményeken,

az adott napon összesen 52 halálesetet regisztráltak kontinensünkön,

11 országnak sikerült teljesíteni a kitűzött célt, miszerint területükön nem történt aznap halálos kimenetelű közúti baleset,

a Twitter-en 30 millió egyéni érdeklődést mértek az EDWARD-dal kapcsolatban,

és az események híre mintegy 95,9 millió közlekedőhöz jutott el.

Volker Orben, a TISPOL elnöke az EDWARD Nap eredményeit értékelve kijelentette: Egyetlen haláleset is sok, ami az utakon történik. Mindannyian el kell köteleznünk magunkat a zéró tolerancia elve mellett annak érdekében, hogy a jövőben egyetlen halálos baleset se történjen Európában. Senki se mondta, hogy ez könnyű feladat lesz. Munkánk prioritásai közé tartozik, hogy a lehető legtöbb embert elérjük üzeneteinkkel, továbbá a közúton történő bármilyen nem kívánatos esemény társadalmilag elfogadhatatlanná váljon. Az EDWARD Napot mindaddig meg fogjuk szervezni, amíg emberek veszítik életüket az utakon, és minden eszközt fel fogunk használni annak érdekében, hogy célunk teljesüljön. Ezért bejelentem, hogy a 2020. évi EDWARD Nap eseményeire szeptember 16-án, szerdai napon kerül sor.”

A halálos áldozatok nélküli napot az alábbi országoknak sikerült teljesíteniük: Norvégia, Svédország, Dánia, Luxemburg, Ausztria, Svájc, Észtország, Lettország, Litvánia, Ciprus és Málta. (Magyarországon az EDWARD Napon egy halálos áldozatot követelt a közúti közlekedés).

Évadzáró Győrött

A Győri Audi ETO KC csapata a hétfői nagyközönségnek szánt évadzáró után megtartotta a zártkörű szakmai ünnepséget is.

...
2022.06.08. 12:55

Évadzáró Győrött

A Győri Audi ETO KC csapata a hétfői nagyközönségnek szánt évadzáró után megtartotta a zártkörű szakmai ünnepséget is.

Ügyesen szerepeltek, gratulálunk a nyerteseknek!

Az ORFK-Országos Baleset-megelőzési Bizottság által szervezett „Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa” országos döntője véget ért, kihírdették a nyerteseket.

...
2022.06.02. 18:19

Közlekedésbiztonsági kupa középiskolásoknak

Bringával, motorkerékpárral és autóval is meg lehet nyerni a közlekedésbiztonsági kupát.

...
2022.06.01. 12:49

Közlekedésbiztonsági kupa középiskolásoknak

Bringával, motorkerékpárral és autóval is meg lehet nyerni a közlekedésbiztonsági kupát.

Kiderült ki a legjobb bringás!

XVIII. alkalommal rendezte meg az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) a Kerékpáros Iskola Kupa versenyt.

...
2022.05.19. 21:21

Kiderült ki a legjobb bringás!

XVIII. alkalommal rendezte meg az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) a Kerékpáros Iskola Kupa versenyt.

Teherautók és buszok ellenőrzése

Háromnapos közúti akcióban ellenőrzik a teherautókat és buszokat Magyarország területén.

...
2022.04.05. 17:59

Teherautók és buszok ellenőrzése

Háromnapos közúti akcióban ellenőrzik a teherautókat és buszokat Magyarország területén.

Truck & Bus ellenőrzési akció eredményei

Az őszi Roadpol „Truck & Bus” közúti, összeurópai ellenőrzés-sorozatban 19 tagállam rendőrhatóságai vettek részt.

...
2021.12.09. 12:20

Truck & Bus ellenőrzési akció eredményei

Az őszi Roadpol „Truck & Bus” közúti, összeurópai ellenőrzés-sorozatban 19 tagállam rendőrhatóságai vettek részt.

Polgárőrök versenyeztek a Groupama pályán

A Hungaroring közepén elhelyezkedő Groupama vezetéstechnikai pályán szokatlan verseny folyt a múlt hétvégén.

...
2021.10.09. 11:34

Polgárőrök versenyeztek a Groupama pályán

A Hungaroring közepén elhelyezkedő Groupama vezetéstechnikai pályán szokatlan verseny folyt a múlt hétvégén.

Kiderült ki a legjobb kamionsofőr!

Szeptember utolsó hétvégéjén az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság is képviseltette magát az "5 tengelyen - biztos kézzel" közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai kamionos verseny döntőjén.

...
2021.10.05. 11:19