2019.06.13, 08:40
Kedvező baleseti adatok

2019. első öt havában a személysérüléses közúti balesetek, a halálos áldozatok, a súlyosan, valamint a könnyen sérültek száma egyaránt csökkent.

Május végén két halálos tömegszerencsétlenség is történt Magyarország közútjain, melyek sokkolták a közlekedési hírek figyelőt. Az első egy kamionsor szabálytalan, vélhetően nagy sebességgel történő előzése miatt következett be május 26-án éjjel, Jász-Nagykun-Szolnok megye területén, amikor hat ember (többségükben fiatalok) vesztette életét egyetlen balesetben! A második tragédia május 28-án reggel történt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, amikor egy négy járművet érintő balesetben a feltételezett okozó elaludt a tehergépkocsi volánja mögött. Ez a baleset – illetve az annak hátterében álló jogsértés – három ember életét követelte, további két fő pedig életveszélyesen sérült.

A lesújtó, nehezen feldolgozható tragédiák híre ellenére a május hónap baleseti adatai korántsem alakultak rosszul. Sőt, éppen ellenkezőleg! Ha az eltelt egyetlen hónapot, a 2019. május 01 és 31. közötti időszakot vesszük alapul, akkor azt láthatjuk, hogy a halálos kimenetelű, valamint a súlyos sérüléses közúti balesetek száma évtizedünkben soha nem volt ilyen alacsony, mint az elmúlt hónapban. (az előző év májusával összehasonlítva: idén 31, tavaly 47 halálos balesethez, továbbá idén 373, tavaly 484 súlyos sérüléses közúti balesethez riasztották a hatóságok munkatársait). Az előzőek mellett az ittasan okozott baleseteknek az összes személysérüléses közúti baleseten belüli aránya is csökkent, és ezek az eredmények a 2019. évi első öt havi összeredményre is kedvező hatást gyakoroltak.

De nézzük a részleteket!

A rendőrség közlekedésrendészeti szolgálati ága által gyűjtött előzetes – azaz a balesetet követő 24 órás helyzetnek megfelelő – adatok alapján 2019. január 01. és május 31. között összesen 5 859 személysérüléses közúti baleset történt, 7,0%-kal kevesebb, mint 2018. azonos időszakában (akkor 6 303 balesetet regisztráltak).

A halálos, súlyos sérüléses, valamint a könnyű sérüléses balesetek terén egyaránt csökkenő tendencia mutatható ki, ahol – a felsorolás sorrendjének megfelelően – 20,2%-os, 8,1%-os, valamint 6,02%-os a csökkenés.

Az év első hónapjában összesen 39 fővel kevesebben vesztették életüket hazánk közútjain, mint tavaly ilyenkor. A tavaly I-V. hónapi 235 halálos áldozattal szemben idén májusig 196 ember életét követelte a közúti közlekedés, és ez egy év alatt 16,6%-os csökkenést jelent a legfontosabb közlekedésbiztonsági mutató tekintetében! A súlyosan sérült személyek száma január óta 6,4%-kal (1 982 főről 1 855 főre), a könnyebben sérültek száma pedig 6,5%-kal (6 112 főről 5 715 főre csökkent).

Az ittasan okozott balesetek trendje továbbra is kedvezően alakult. Az ittasan okozott baleseteknek az összes személysérüléses közúti baleseten belüli aránya a tavalyi 8,5%-ról 7,6%-ra csökkent, ami időarányosan (az I-V havi mutatókat) tekintve rekord alacsony érték évtizedünkben. Az összes közúti baleset egyharmada (33,0%-a) gyorshajtás miatt következett be, az elsőbbségre vonatkozó szabályok megszegése a balesetek 25%-ának, a kanyarodási szabályok megszegése pedig a balesetek 15%-ának állt a hátterében. Gyalogos hibájára az összes személysérüléses közúti baleset 5%-a volt visszavezethető az eltelt öt hónapban.

Évadzáró Győrött

A Győri Audi ETO KC csapata a hétfői nagyközönségnek szánt évadzáró után megtartotta a zártkörű szakmai ünnepséget is.

...
2022.06.08. 12:55

Évadzáró Győrött

A Győri Audi ETO KC csapata a hétfői nagyközönségnek szánt évadzáró után megtartotta a zártkörű szakmai ünnepséget is.

Ügyesen szerepeltek, gratulálunk a nyerteseknek!

Az ORFK-Országos Baleset-megelőzési Bizottság által szervezett „Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa” országos döntője véget ért, kihírdették a nyerteseket.

...
2022.06.02. 18:19

Közlekedésbiztonsági kupa középiskolásoknak

Bringával, motorkerékpárral és autóval is meg lehet nyerni a közlekedésbiztonsági kupát.

...
2022.06.01. 12:49

Közlekedésbiztonsági kupa középiskolásoknak

Bringával, motorkerékpárral és autóval is meg lehet nyerni a közlekedésbiztonsági kupát.

Kiderült ki a legjobb bringás!

XVIII. alkalommal rendezte meg az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) a Kerékpáros Iskola Kupa versenyt.

...
2022.05.19. 21:21

Kiderült ki a legjobb bringás!

XVIII. alkalommal rendezte meg az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) a Kerékpáros Iskola Kupa versenyt.

Teherautók és buszok ellenőrzése

Háromnapos közúti akcióban ellenőrzik a teherautókat és buszokat Magyarország területén.

...
2022.04.05. 17:59

Teherautók és buszok ellenőrzése

Háromnapos közúti akcióban ellenőrzik a teherautókat és buszokat Magyarország területén.

Truck & Bus ellenőrzési akció eredményei

Az őszi Roadpol „Truck & Bus” közúti, összeurópai ellenőrzés-sorozatban 19 tagállam rendőrhatóságai vettek részt.

...
2021.12.09. 12:20

Truck & Bus ellenőrzési akció eredményei

Az őszi Roadpol „Truck & Bus” közúti, összeurópai ellenőrzés-sorozatban 19 tagállam rendőrhatóságai vettek részt.

Polgárőrök versenyeztek a Groupama pályán

A Hungaroring közepén elhelyezkedő Groupama vezetéstechnikai pályán szokatlan verseny folyt a múlt hétvégén.

...
2021.10.09. 11:34

Polgárőrök versenyeztek a Groupama pályán

A Hungaroring közepén elhelyezkedő Groupama vezetéstechnikai pályán szokatlan verseny folyt a múlt hétvégén.

Kiderült ki a legjobb kamionsofőr!

Szeptember utolsó hétvégéjén az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság is képviseltette magát az "5 tengelyen - biztos kézzel" közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai kamionos verseny döntőjén.

...
2021.10.05. 11:19