2019.11.18, 16:28
Két év börtön baleseti áldozatok fotózásáért

A német kormány határozott lépésre szánta el magát a baleseti sérültek és elhunytak személyiségi jogának védelmében.

Néhány hónappal előtt különös videó járta be a nemzetközi és a hazai sajtót, valamint a közösségi felületeket, amelyen egy német rendőr felháborodásának hangot adva oktatott ki egy magyar kamionost, amikor utóbbi egy halálos baleset helyszínén képfelvételeket akart készíteni a baleset környezetéről, valamint az elhunyt áldozatról. Ez a kegyeletsértő, jogi és erkölcsi szempontból egyaránt számos sebből vérző magatartás sajnos korántsem egyedi, hanem nagyon is elterjedt, sajátos és egyre terjedő változata lett a katasztrófa turizmusnak.

A balesetek helyszínén képfelvételek rögzítése, valamint a mentők, rendőrök és egyéb hatóságok munkájának zavarása eddig is jogsértésnek számított Németországban, ám mindössze szabálysértésnek minősült, s pénzbüntetést vont maga után, ami nem jelentett valódi elrettentő erőt. Ezen kíván változtatni a német Igazságügyi Minisztérium, amikor bűncselekménnyé kívánja nyilvánítani a balesetet szenvedett, megsérült, vagy meghalt személyekről történő képfelvételek készítését. A büntetés – amennyiben az új jogszabály hatályba lép – két évig terjedő szabadságvesztés is lehet!

Az Igazságügyi Minisztérium a törvényjavaslatot véleményezés, valamint esetleges kiegészítések, javaslatok megtétele érdekében megküldte az egyes szövetségi államok szaktárcáinak, és azok visszaérkezését követően kerülhet a tervezet a Bundestag elé. A CDU, a CSU és az SPD képviselői a koalíciós tárgyalások keretében elviekben már megegyeztek a szabályozás legfontosabb alapelveiben, de a szükséges lépéseket így is meg kell tenni a parlament elé való terjesztés folyamatáig.

A személyiségi jogok védelme a német büntetőjog keretében eddig csak az élő személyekre terjedt ki, a baleseti és egyéb erőszakos cselekmények áldozataira azonban nem. Az új jogszabály alapján bármilyen jellegű képfelvétel (videó, fénykép) készítése tilalmazva lesz a baleseti sérültekkel és halottakkal kapcsolatban, függetlenül attól, hogy azt profi kamerával, mobiltelefonnal, vagy más eszközzel készítik. A közösségi felületeken megosztott, ilyen tartalmú képek terjesztői is eljárásra és büntetésre számíthatnak, még ha a képeket egyéni azonosítókkal nem is látják el.

Baleset Fotozas1
Baleset fotózás

„A balesetben megsérült, vagy elhunyt emberek fényképezése – történjen az bármilyen okból, szenzáció hajhászásból, anyagi célzattal, vagy mindössze pillanatnyi meggondolatlanságból –szégyenteljes cselekedet, és sérti az áldozatok személyes jogait.” – jelentette ki Christine Lambrecht német szövetségi igazságügy miniszter, majd hozzátette: „Megsértik az emberi tisztesség alapelvét azok, akiket az adott pillanatban kizárólag a fénykép elkészítése érdekel, és nem törődnek azzal sem, ha akadályozzák a mentőszolgálatok munkáját.

A miniszter asszony szavai korántsem túlzóak, hiszen az áldozat-fotósok (németül: Gafferek) valóban gyakran akadályozzák a mentők, a rendőrök és a tűzoltók munkáját. És sajnos nem ritka azoknak az eseteknek a száma sem, amikor az eszméleténél lévő, de sérülésénél fogva tehetetlen baleseti sérült kér segítséget, de az arra járó autós leginkább a fotózással van elfoglalva, a segítség nyújtása, valamint a hatóságok értesítése már kevésbé érdekli.

Évadzáró Győrött

A Győri Audi ETO KC csapata a hétfői nagyközönségnek szánt évadzáró után megtartotta a zártkörű szakmai ünnepséget is.

...
2022.06.08. 12:55

Évadzáró Győrött

A Győri Audi ETO KC csapata a hétfői nagyközönségnek szánt évadzáró után megtartotta a zártkörű szakmai ünnepséget is.

Ügyesen szerepeltek, gratulálunk a nyerteseknek!

Az ORFK-Országos Baleset-megelőzési Bizottság által szervezett „Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa” országos döntője véget ért, kihírdették a nyerteseket.

...
2022.06.02. 18:19

Közlekedésbiztonsági kupa középiskolásoknak

Bringával, motorkerékpárral és autóval is meg lehet nyerni a közlekedésbiztonsági kupát.

...
2022.06.01. 12:49

Közlekedésbiztonsági kupa középiskolásoknak

Bringával, motorkerékpárral és autóval is meg lehet nyerni a közlekedésbiztonsági kupát.

Kiderült ki a legjobb bringás!

XVIII. alkalommal rendezte meg az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) a Kerékpáros Iskola Kupa versenyt.

...
2022.05.19. 21:21

Kiderült ki a legjobb bringás!

XVIII. alkalommal rendezte meg az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) a Kerékpáros Iskola Kupa versenyt.

Teherautók és buszok ellenőrzése

Háromnapos közúti akcióban ellenőrzik a teherautókat és buszokat Magyarország területén.

...
2022.04.05. 17:59

Teherautók és buszok ellenőrzése

Háromnapos közúti akcióban ellenőrzik a teherautókat és buszokat Magyarország területén.

Truck & Bus ellenőrzési akció eredményei

Az őszi Roadpol „Truck & Bus” közúti, összeurópai ellenőrzés-sorozatban 19 tagállam rendőrhatóságai vettek részt.

...
2021.12.09. 12:20

Truck & Bus ellenőrzési akció eredményei

Az őszi Roadpol „Truck & Bus” közúti, összeurópai ellenőrzés-sorozatban 19 tagállam rendőrhatóságai vettek részt.

Polgárőrök versenyeztek a Groupama pályán

A Hungaroring közepén elhelyezkedő Groupama vezetéstechnikai pályán szokatlan verseny folyt a múlt hétvégén.

...
2021.10.09. 11:34

Polgárőrök versenyeztek a Groupama pályán

A Hungaroring közepén elhelyezkedő Groupama vezetéstechnikai pályán szokatlan verseny folyt a múlt hétvégén.

Kiderült ki a legjobb kamionsofőr!

Szeptember utolsó hétvégéjén az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság is képviseltette magát az "5 tengelyen - biztos kézzel" közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai kamionos verseny döntőjén.

...
2021.10.05. 11:19