2019.09.08, 11:09
Nyárzáró baleseti statisztika

Az elmúlt pár nap nagyszámú halálos balesete figyelmeztet minket arra, hogy bőven van még tennivaló a közutak biztonságáért. Pedig a nyár jó, csökkenő irányt mutatott.

Most, a szeptemberi baleseti eseményeket vizsgálva nehéz elhinni, hogy az augusztus a legkritikusabb hónapok egyike közlekedésbiztonsági szempontból. Pedig a tapasztalatok alapján a legtöbb személyisérüléses közúti baleset a nyári hónapokban, azon belül is augusztusban szokott történni. Ennek okai a nagyobb forgalomsűrűség – idegenforgalmi csúcsszezon -, az átlagot meghaladó magasabb haladási sebesség – jó látási és útviszonyok.

Augusztusban a tavalyi év azonos időszakához képest enyhén, 0,5 %-kal csökkent a személysérüléses közúti balesetek száma, 4,8 %-kal kevesebben haltak meg közútjainkon, és 7,5%-kal kevesebben szenvedtek súlyos sérülést. A tendencia beleillik a 2019-ből eddig eltelt időben tapasztalttal, tehát enyhe, de tartós csökkenés mérhető. Január óta az előző évhez képest 3,6 %-kal csökkent a személyisérüléses balesetek száma Magyarországon – 10 684 ilyen baleset történt, tavaly pedig az első nyolc hónapban 11 079. Éves szinten a halálos (-14,2%), a súlyos (-6,0%) és a könnyű sérüléses balesetek (-2,0%) száma egyaránt csökkent.

A közlekedők és a hatóságok közös eredménye, hogy a forgalomsűrűség, a gépjárműállomány, a tranzit forgalom növekedése ellenére csökkent a halálos áldozatok száma az útjainkon. Idén 349 fő vesztette életét augusztus végéig közlekedési balesetben, szemben a tavaly mért 404-gyel – ez 13,6 %-os csökkenés. A súlyos sérültek száma 5,0 %-kal (3 627 főről 3 445 főre), a könnyebben sérültek száma pedig 3,5%-kal (10 823 főről 10 440 főre) csökkent a vizsgált időszakban. Az ittasan okozott balesetek száma is mérséklődött 8,35 %-ra (a tavalyi azonos időszakban 8,59% volt)

Meghalt egy autós a hétvégén az 54-es főúton Soltvadkert és Bócsa között

A vizsgált esetekben a legfőbb baleseti ok a gyorshajtás (a 3 352 baleset mintegy 31 %-a az augusztusig összesen regisztrált balesetnek), ezt követi az elsőbbségi jog meg nem adása (2 627 baleset, ami 25 %-os részesedés), majd a kanyarodásra vonatkozó szabályok megsértése (1 792 baleset, 17%). A legtöbb személysérüléses balesetet a forgalomban részt vevők nagy többségét képező személygépkocsi vezetők okozzák (6 995 baleset, 65 %-os részesedés), a tehergépkocsi vezetőknek 7 %-os (776 baleset), az autóbusz vezetőknek pedig mintegy 1 %-os (111 baleset) a részesedésük az okozott baleseteken belül.

A tavasszal kezdődött kerékpáros szezon a nyári hónapokban csúcsosodik ki, ilyenkor a kerékpárosok általában több baleset részeseivé válnak, mint más évszakokban. A bringások által okozott személysérüléses balesetek száma augusztus végéig 1112 baleset volt, amely 10 % körüli aránynak felel meg az összes baleseten belül (tavaly 1 200 balesetet okoztak a kerékpárosok azonos időszakban). A motorkerékpárosok szabályszegése 569 alkalommal, a gyalogosoké pedig 513 alkalommal vezetett személysérüléses balesethez (részesedésük 5-5 %-os). A segédmotoros kerékpárosok által elkövetett jogsértések ennél ritkábban (435 baleset, 4 %-os részesedés) álltak a balesetek hátterében.

Évadzáró Győrött

A Győri Audi ETO KC csapata a hétfői nagyközönségnek szánt évadzáró után megtartotta a zártkörű szakmai ünnepséget is.

...
2022.06.08. 12:55

Évadzáró Győrött

A Győri Audi ETO KC csapata a hétfői nagyközönségnek szánt évadzáró után megtartotta a zártkörű szakmai ünnepséget is.

Ügyesen szerepeltek, gratulálunk a nyerteseknek!

Az ORFK-Országos Baleset-megelőzési Bizottság által szervezett „Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa” országos döntője véget ért, kihírdették a nyerteseket.

...
2022.06.02. 18:19

Közlekedésbiztonsági kupa középiskolásoknak

Bringával, motorkerékpárral és autóval is meg lehet nyerni a közlekedésbiztonsági kupát.

...
2022.06.01. 12:49

Közlekedésbiztonsági kupa középiskolásoknak

Bringával, motorkerékpárral és autóval is meg lehet nyerni a közlekedésbiztonsági kupát.

Kiderült ki a legjobb bringás!

XVIII. alkalommal rendezte meg az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) a Kerékpáros Iskola Kupa versenyt.

...
2022.05.19. 21:21

Kiderült ki a legjobb bringás!

XVIII. alkalommal rendezte meg az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) a Kerékpáros Iskola Kupa versenyt.

Teherautók és buszok ellenőrzése

Háromnapos közúti akcióban ellenőrzik a teherautókat és buszokat Magyarország területén.

...
2022.04.05. 17:59

Teherautók és buszok ellenőrzése

Háromnapos közúti akcióban ellenőrzik a teherautókat és buszokat Magyarország területén.

Truck & Bus ellenőrzési akció eredményei

Az őszi Roadpol „Truck & Bus” közúti, összeurópai ellenőrzés-sorozatban 19 tagállam rendőrhatóságai vettek részt.

...
2021.12.09. 12:20

Truck & Bus ellenőrzési akció eredményei

Az őszi Roadpol „Truck & Bus” közúti, összeurópai ellenőrzés-sorozatban 19 tagállam rendőrhatóságai vettek részt.

Polgárőrök versenyeztek a Groupama pályán

A Hungaroring közepén elhelyezkedő Groupama vezetéstechnikai pályán szokatlan verseny folyt a múlt hétvégén.

...
2021.10.09. 11:34

Polgárőrök versenyeztek a Groupama pályán

A Hungaroring közepén elhelyezkedő Groupama vezetéstechnikai pályán szokatlan verseny folyt a múlt hétvégén.

Kiderült ki a legjobb kamionsofőr!

Szeptember utolsó hétvégéjén az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság is képviseltette magát az "5 tengelyen - biztos kézzel" közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai kamionos verseny döntőjén.

...
2021.10.05. 11:19