2018. az első év, amikor valamennyi Európai országban jogellenessé vált a járművezetés közbeni telefonhasználat.
Talán meglepő, de még 2017-ben sem minden európai ország tiltotta a jármű vezetése közbeni telefonálást. 2018. február 1-től azonban teljessé vált a kör, mert Svédország is hatályba léptette azt a rendelkezést, mely alapján kézben tartott mobilt telefont jármű vezetésekor használni tilos. Aki a szabályt megszegi, 160 eurós pénzbírságra számíthat (mely nagyjából 50 ezer forintnak felel meg).
Miért lett Svédország az utolsó ország, amely eddig nem szankcionálta a telefonálást vezetés közben? Főleg azért, mert a svédeknél a szabályok tisztelete jóval magasabb szintű az átlagnál (nem véletlenül tartozik Svédország évtizedek óta a legbiztonságosabb úthálózattal rendelkező országok közé a földön), a svédek tudatosan ügyelnek a biztonságos közlekedésre, és a vezetés közbeni mobilhasználat a baleseti statisztikákban sem ütötte meg azt a szintet, mely a jogalkotókat lépéskényszerbe hozta volna. Eddig! A telefonálás jármű vezetése közben egyre gyakoribb forrásává vált a közúti kockázatoknak és baleseteknek, így a parlament módosította a svéd közúti közlekedési szabályokat, idén februárban bevezetve a kézben tartott mobiltelefon használatának tilalmát. A jogszabályi tilalom a telefonok bármelyik applikációjának használatára vonatkozik, a telefonálásra, üzenetek írására, fényképezésre stb.
A 160 eurós büntetés mindössze üzenetértékűnek számít a skandináv országban, és nem tartozik a kiemelt bírságösszegek közé Európában, hiszen azonos szabályszegés esetén az Egyesült Királyságban akár 1 100 euró, Észtországban pedig 400 euró megfizetésére kötelezhetik a jármű vezetőjét.
A német autóklub, az ADAC egy ábrán gyűjtötte össze a vezetés közbeni telefonhasználat aktuális bírság összegeit az európai országokban
Háttér
A jármű vezetése közbeni telefonhasználat egyike a leggyakoribb közúti szabályszegéseknek Európában, melyet a járművezetők többsége sajnálatos módon nem tart különösebben veszélyesnek – erről árulkodnak a nemzetközi és hazai felmérések. Pedig a telefonhasználat egyrészt leköti az egyik kezet, így veszélyes szituációkban a balesetet elhárító manőverezés képessége jelentős csorbát szenved. De ami még ennél is nagyobb gond: a telefon teljesen elvonhatja a járművezető figyelmét, ezáltal a jármű kontroll nélkül halad előre, jó esetben a saját forgalmi sávban, rossz esetben pedig az utat elhagyva árokba hajtva, vagy áttérve a menetirány szerinti bal oldalra.
Évadzáró Győrött
A Győri Audi ETO KC csapata a hétfői nagyközönségnek szánt évadzáró után megtartotta a zártkörű szakmai ünnepséget is.

Évadzáró Győrött
A Győri Audi ETO KC csapata a hétfői nagyközönségnek szánt évadzáró után megtartotta a zártkörű szakmai ünnepséget is.
Ügyesen szerepeltek, gratulálunk a nyerteseknek!
Az ORFK-Országos Baleset-megelőzési Bizottság által szervezett „Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa” országos döntője véget ért, kihírdették a nyerteseket.

Közlekedésbiztonsági kupa középiskolásoknak
Bringával, motorkerékpárral és autóval is meg lehet nyerni a közlekedésbiztonsági kupát.

Közlekedésbiztonsági kupa középiskolásoknak
Bringával, motorkerékpárral és autóval is meg lehet nyerni a közlekedésbiztonsági kupát.
Kiderült ki a legjobb bringás!
XVIII. alkalommal rendezte meg az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) a Kerékpáros Iskola Kupa versenyt.

Kiderült ki a legjobb bringás!
XVIII. alkalommal rendezte meg az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) a Kerékpáros Iskola Kupa versenyt.
Teherautók és buszok ellenőrzése
Háromnapos közúti akcióban ellenőrzik a teherautókat és buszokat Magyarország területén.

Teherautók és buszok ellenőrzése
Háromnapos közúti akcióban ellenőrzik a teherautókat és buszokat Magyarország területén.
Truck & Bus ellenőrzési akció eredményei
Az őszi Roadpol „Truck & Bus” közúti, összeurópai ellenőrzés-sorozatban 19 tagállam rendőrhatóságai vettek részt.

Truck & Bus ellenőrzési akció eredményei
Az őszi Roadpol „Truck & Bus” közúti, összeurópai ellenőrzés-sorozatban 19 tagállam rendőrhatóságai vettek részt.
Polgárőrök versenyeztek a Groupama pályán
A Hungaroring közepén elhelyezkedő Groupama vezetéstechnikai pályán szokatlan verseny folyt a múlt hétvégén.

Polgárőrök versenyeztek a Groupama pályán
A Hungaroring közepén elhelyezkedő Groupama vezetéstechnikai pályán szokatlan verseny folyt a múlt hétvégén.
Kiderült ki a legjobb kamionsofőr!
Szeptember utolsó hétvégéjén az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság is képviseltette magát az "5 tengelyen - biztos kézzel" közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai kamionos verseny döntőjén.