Erős kezdést mutat a tavasz a halálos balesetek kapcsán. A tél elmúltával ugyanolyan figyelemmel kell vezetni, és jó időben is be kell tartani a szabályokat!
10 halálos baleset történt március első hetén a közútjainkon, és a balesetekben 10-en vesztették az életüket. Négy esetben gyalogos volt az áldozat, négy esetben a vezető elvesztette az uralmát a járműve fölött és le-, illetve átsodródva a menetirány szerinti sávjából okozott vagy szenvedett balesetet. Két esetben a balesetet okozó jármű vezetője az elsőbbségadás szabályait hagyta figyelmen kívül.
A szabályok betartása minden közlekedő részéről, valamint a használt közlekedési eszköz ismerete és a saját képességek helyes megítélése sokat segített volna abban, hogy a március ne ilyen szomorú statisztikával induljon. A következőkben felsoroltak azok az esetek, amikor baleset lett a hibából, de aki közlekedik, az naponta találkozik a fent felsorolt okokból kialakuló baleseti-, vagy forgalmi szituációkkal.
Az első halálos gyalogos baleset Budapesten, az Orczy úton történt március másodikán hajnalban. Egy kukás autó a zebrán ütött el egy, az eddigi adatok szerint tilos jelzés ellenére szabálytalanul átkelő 32 éves külföldit: kórházba szállították ugyan, de ott belehalt a sérüléseibe. A második tragikus kimenetelű gyalogosgázolás szintén gyalogátkelőhelyen történt, Keszthelyen március negyedikén. Kora este egy 66 éves férfi személyautóval elütötte az ott – a vizsgálatok szerint szabályosan átkelő –63 éves férfit, aki a kórházba szállítás után az orvosi erőfeszítések ellenére elhunyt.
A következő halálos gyalogosgázolás Pusztamonostor közelében, éjjel történt. Egy 49 éves férfi ütött el egy, a vizsgálatok szerint vele azonos irányba haladó sötét ruházatú 32 éves férfit, aki a sérüléseibe a helyszínen belehalt. A baleset okát még vizsgálják. A múlt heti negyedik gyalogosgázolás Söréd mellett, a 81-es számú főúton történt. Kora este egy 26 éves férfi elütött egy, az úttest szélén haladó 48 éves férfi gyalogost. A gázoló segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt, ezért ellene eljárást indítottak és őrizetbe vették.
Az említett négy – a gépkocsi feletti uralom elvesztése miatti – baleset közül az első március másodikán történt Zirc mellett a 82-es főúton reggel. Egy 24 éves nő vesztette el az uralmát a kocsija fölött és sodródott át a szembejövő sávba, ahol egy 66 éves férfi által vezetett tehergépkocsival ütközött frontálisan. A két sofőr súlyos sérüléseket szenvedett, a fiatal nő utasa, egy 69 éves nő a helyszínen az életét vesztette.
Másnap Pálháza mellett kora délután egy 73 éves nő lesodródott az útról a kocsijával és fának ütközött. A kórházba szállítás után az idős sofőr a súlyos sérülései miatt elhunyt. Március negyedikén pedig Környe lakott területén reggel egy 46 éves férfi személyautóval vélhetően rosszul megválasztott haladási sebesség miatt elvesztette az uralmát a járműve fölött és az út melletti villanyoszlopnak csapódott, majd onnan az árokba hajtott ahol fának ütközött. A vezető a helyszínen az életét vesztette.
A negyedik ilyen jellegű baleset Kócsújfalu közelében, lakott területen kívül történt március hetedikén, kora este. Egy 75 éves nő egy balra ívelő útkanyarulatban áttért a szembejövő sávba (levágta a kanyart) és ott összeütközött a szemből szabályosan érkező 58 éves férfi által vezetett autóval. Az idős nő a helyszínen életét vesztette, a másik sofőr és két utasa könnyebb sérüléseket szenvedett.
Az elsőbbségadás elmulasztásából adódó egyik baleset március harmadikán Táplánszentkereszt lakott területén történt hajnalban. Egy 22 éves férfi teherautóval kanyarodva nem adott elsőbbséget a szemből szabályosan érkező autónak, amelynek 44 éves nő sofőrje nem tudta a balesetet elkerülni és összeütköztek. A vétlen női sofőr a helyszínen életét vesztette.
![Halálos Baleset Történt Domaszéken](http://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2020/03/balesetek_marcius_elso_het_8.jpg)
A másik eset is lakott területen belül történt Domaszéken. Az 55-ös számú főút kereszteződésében egy 53 éves férfi személyautóval az elsőbbségadás kötelező tábla ellenére kikanyarodott egy szabályosan közlekedő, 57 éves férfi által vezetett járműszerelvény elé. A balesetben a személyautó sofőrje és két utasa könnyű sérüléseket szenvedett, viszont a harmadik utas, egy hét éves kislány a helyszínen életét vesztette.
Figyeljenek nagyon vezetés közben, a legártalmatlanabbnak tűnő pillanatban is történhet tragédia!
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.