2020.08.14, 15:25
10 év alatt lecserélhető a városi buszállomány fele

A városi buszállomány fele cserélhető le kormányzati és európai uniós források felhasználásával minimális karbonkibocsátású elektromos autóbuszokra - közölte pénteken Zalaegerszegen az innovációs és technológiai miniszter.

Az innovációs és technológiai miniszter, Palkovics László a megyei jogú városok számára meghirdetett Zöld Busz Program elindítása kapcsán hangsúlyozta: a közlekedés, mint a legnagyobb szennyezőanyag-kibocsátó ágazat zöldítése alapvető eleme, hogy teljesüljön a párizsi klímamegállapodásnak megfelelő vállalás, az Európai Unió és így Magyarország is klímasemlegessé váljon 2050-ig. A magyar kormány határozata alapján 2022-től a 25 ezer lakosúnál nagyobb városokban már csak emissziómentes autóbuszokat lehet üzembe helyezni, ezek beszerzését a kormány anyagilag is támogatja.
A miniszter kifejtette: az EU vállalta, hogy az 1990-es szinthez képest 80-95 százalékkal csökkenti a széndioxid-kibocsátást. Ebben Magyarország kifejezetten jól áll – uniós szinten a kilencedik – azzal, hogy tavaly év végéig 32 százalékkal csökkentette a kibocsátást. Idén fogadta el a parlament a klímavédelemről szóló törvényt, a kormány bejelentette klíma- és természetvédelmi akciótervét, ezek tartalmazzák a közlekedés zöldítését. Az alacsony vagy nulla kibocsátású elektromos buszok használata mellett a kormány támogatja a tisztán elektromos meghajtású személygépkocsik vásárlását is – ismertette Palkovics László.

Palkovics László
Palkovics László miniszter

A kormány 10 év alatt 36 milliárd forint támogatást biztosít elektromos meghajtású autóbuszok vásárlására, az eredetileg tervezett 20 százalékos támogatásnál akár nagyobb mértékű hozzájárulással is. A következő európai uniós költségvetési időszakban célzottan is nagyobb összeget kap a közlekedés zöldítése, ami a hazai kormányzati támogatással együtt lehetővé teszi, hogy 10 év alatt a magyar buszállomány felét le lehet cserélni.
A Zöld Busz Programnak az is célja, hogy megerősítsék a magyarországi buszgyártást, szeretnék elérni, hogy a gyártásban elérje vagy meghaladja a 60 százalékot a hazai részarány. Erre minősített buszgyártói kört is létrehoznak, amelynek pályázatára július végéig nyolc hazai és külföldi gyártó jelentkezett – fejtette ki a miniszter. Kaderják Péter, az ITM energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára arról számolt be, hogy a nyolc magyar várossal és egy régióval most induló Zöld Busz Programban 800-800 millió forintot biztosítanak Debrecen, Kaposvár, Kecskemét, Békéscsaba, Székesfehérvár, Esztergom, Zalaegerszeg, Nyíregyháza, valamint a Mátrai Hőerőmű térségében a zöldbuszos mintaprojekt elindítására, illetve buszok beszerzésére. Debrecennel a megállapodást már aláírták legalább 12 elektromos busz megvásárlására. Kaderják Péter közölte: a Zöld Busz Program 2020-21-es forrásaira október 15-én írnak ki 4,2 milliárd forint keretösszegű pályázatot, amellyel elektromos meghajtású buszok beszerzéséhez nyerhetnek támogatást önkormányzatok és a helyi közlekedést biztosító közszolgáltatók.

 

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.