A barátnőjéhez indult egy 15 éves kamasz srác: a baj csak annyi volt, hogy ezt ittasan tette, ráadásul a szüleitől lenyúlt autóval, amit értelemszerűen jogsi nélkül vezetett. Pechére megállították a rendőrök.
A Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 15 éves Nógrád megyei fiúval szemben, aki a vád szerint 2020. december 25-én engedély nélkül és ittasan vezette családjuk kocsiját. A vád leírásban szerepel, hogy a személykocsit vezető fiút 2020. december 25-én 23:35 órakor igazoltatták a rendőrök Balassagyarmat lakott területén. Ittassága miatt elektromos alkoholszondát fújattak vele, így kiderült, hogy enyhe fokú alkoholos befolyásoltság alatt áll. A család autóját engedély nélkül hozta el, azzal a barátnőjéhez szeretett volna eljutni. Aki más autóját engedély nélkül használja, a jármű önkényes elvételének bűntettét követi el – ha azonban az elkövető a jármű tulajdonosának hozzátartozója, csak a sértett kifejezett kérésére indítható eljárás e bűncselekmény miatt. Jelen esetben az édesapa kijelentette, hogy nem kívánja a fia büntetőjogi felelősségre vonását az autó engedély nélküli elvitele miatt, a Balassagyarmati Járási Ügyészség ezért a fiú ellen csak az ittas járművezetés miatt emelt vádat a Balassagyarmati Járásbíróság előtt, vádiratában közúti járművezetéstől eltiltásra és a bűnügyi költségek megfizettetésére tett indítványt.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.