Döntött a bíróság a mentőautóval ütköző ittas sofőr ügyében.
Korábbi cikkünkben írtuk, hogy Budapesten egy ittasan vezető 29 éves férfi a megkülönböztetett fény és hangjelzést használó mentőautónak ütközött, ami ennek következtében az oldalára borult. A Fővárosi Főügyészség sajtóközleménye szerint eredményes volt a vádemelés. A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség a 29 éves férfival szemben ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra.
A vád szerint a férfi 2020. április 08-án ittasan, érvényes vezetői engedély nélkül, járművezetéstől eltiltás hatálya alatt vezetett gépkocsit Budapesten, a XIV. kerületben az Egressy úton. A vádlott nem vette észre az arra haladó, megkülönböztetett fény és hangjelzést együttesen használó mentőautót, ezért az Egressy út és Miskolci utca kereszteződésénél a gépkocsijával a mentőautónak ütközött. Az ütközéstől a mentőautó az oldalára borult. A balesetben csak a vádlott szenvedett könnyebb sérüléseket, más nem sérült meg.
A bíróság egyetértett az ügyészi indítvánnyal, miszerint a büntetővégzés meghozatalának törvényi feltételei fennállnak, ezért az ügyet tárgyalás mellőzésével bírálta el. A férfival szemben büntetővégzéssel 2 év fogházbüntetést szabott ki, amelynek végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette, továbbá 6 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. A büntetővégzés ellen fellebbezésnek nincs helye, azonban az érdekeltek tárgyalás tartását kérhetik. Az ügyészség nem kérte tárgyalás tartását.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.