Bő 15 ezer nagycsalád vett már autót kormányzati támogatással, közülük több mint 4 ezren lízingszerződéssel - közölte a Magyar Lízingszövetség.
Az egy éve indult támogatási programra közel 28 ezer kérelem érkezett. Az állami hozzájárulás eddigi összege elérte a 35 milliárd forintot, a lízingfinanszírozásoké a 11,5 milliárd forintot, vagyis az autónkénti átlag a kormányzati támogatással együtt csaknem 3 millió forint. Thomka Ferenc, a szervezet elnökségi tagja elmondta, hogy a nagycsaládosok 4841 lízingfinanszírozási kérelméből 4438-at hagytak jóvá a lízingtársaságok. A jóváhagyott kérelmek a következő hetekben jutnak el a szerződéskötésig – tette hozzá. A Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke, Gablini Gábor kiemelte, hogy a támogatás hatására megugrott a hétüléses autók iránti kereslet. Az év első hat hónapjában 8 ezer ilyen autó talált gazdára, vagyis tizenkétszer annyi, mint 2019 első felében. A legnépszerűbbek a Dacia Lodgy, illetve az Opel Combo, a Skoda Kodiaq, a VW Touran, a Peugeot Rifter, és a Citroën Belingo. A közlemény szerint az Emberi Erőforrások Minisztériumának családpolitikáért felelős helyettes államtitkára is elégedett az eredménnyel. Beneda Attila szerint a program a várakozásoknál is sikeresebb volt az első évben, a 2021-es költségvetés pedig újabb 15 milliárd forinttal járulhat hozzá a nagycsaládosok autóvásárlásához. A legalább három gyereket nevelő családok tavaly július óta kérhetnek autóvásárlási támogatást. A támogatás összege az autó bruttó vételárának 50 százaléka, de legfeljebb 2,5 millió forint.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.