2022.03.30, 09:16
42 295 000 Ft bírság gyorshajtásért

A március 21-27 közötti fokozott közúti sebességellenőrzés során az első körben összesen több mint 40 millió forint bírságot szabtak ki a gyorshajtókra.

A múlt hétre hirdette meg az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) a “Speed” elnevezésű fokozott sebesség ellenőrzési akcióhetet. Így a március 21-27 közötti időszakban a szervezet tagjaként a magyar rendőrség is az átlagosnál aktívabb sebességellenőrzési tevékenységet végzett Magyarország egész területén. Pontosabban majdnem egész területén, ugyanis Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az ukrajnai helyzet adta plusz feladatok miatt nem végeztek sebességellenőrzést.

A rendőrség az ellenőrzéseket kétféle módon végezte, leállítással és anélkül. A leállításos módszer esetén a mérőpontnál a megengedettnél nagyobb sebességgel áthaladó járműveket kivezetik a forgalomból, illetve a mozgó sebességmérést végző rendőrautó kiemeli a forgalomból a szabálysértőt és bírságolják, illetve feljelentik, vagy közigazgatási eljárást indítanak ellenük.

A múlt héten az ellenőrzés-sorozat során 2341 járművet emeltek ki a forgalomból gyorshajtás miatt. Közülük kisebb mértékű sebességtúllépés miatt 1322 vezető kapott helyszíni bírságot (összesen 11 590 000 Ft értékben), 70 járművezetőt pedig feljelentettek (vélhetően nem ismerték el a szabálysértést). Nagyobb mértékű sebességtúllépés miatt, amely már a közigazgatási szabálysértés kategóriába esik 868 járművezetőnek szabtak ki bírságot (összesen 30 705 000 ft értékben), valamint 81 vezető ellen indult közigazgatási eljárás.

A leállítás nélküli módszerrel mérnek a telepített készülékek, illetve így is bevethetők a mobil készülékek – ez utóbbi esetben a sebességmérés végrehajtása a leállításos módszerhez képest kevesebb rendőr-, és szolgálati jármű igénybevételével történhet. A két módszer hatékonysága rendszerszinten hasonló, mert ugyan a leállításos eljárással sűrűbb a szűrő, azonban a leállítás nélküli módszerrel azonos számú állománnyal több mérési ponton folytatható párhuzamos időben a sebességellenőrzési tevékenység.

Leállítás nélküli módszerrel március 21-27 között 5368 jogsértést (sebességtúllépést) rögzítettek, az ügyek feldolgozása a cikk írásakor még folyamatban volt, így az ez alapján kiszabandó bírságösszegek sem ismertek. A két módszerrel így összesen 7709 gyorshajtót szűrtek ki az egy hét alatt, a „Speed” ellenőrzés során. „Mellékhatásként” a rendőrök a leállítások során elfogtak egy körözött személyt, valamint 13 egyéb jogsértési ügyben is intézkedtek.

Obb 30ev

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.