2021.11.24, 08:13
5 százalék az eladásból

Magyarországon az újautóeladások 5 százalékát teszik ki a tölthető hibridek és a tisztán elektromos autók. Ez negyede, mint a nyugati piacokon.

Az E.ON Hungária csoport szakértői elemezték az autópiacot, hogy az elektromos-, és a tölthető hibrid autók eladása és forgalomba állítása terén mire számítsanak, milyen töltőhálózati bővítésekkel számoljanak. Tapasztalataik szerint  az újautó-értékesítésben az elektromos autók és a tölthető hibridek aránya 2021 szeptemberében európai szinten 23 százalékra alakult, ez az érték a duplája az egy évvel korábban feljegyzettnek. Magyarországon ez az arány 5 százalék, jelentősen alacsonyabb a nyugati piacokon mértnek, de valamivel magasabb, mint a környező kelet-közép-európai országokban.

Jelenleg itthon 19 000 teljesen elektromos és 20 000 tölthető hibrid, azaz összesen 39 ezer zöldrendszámos autó van forgalomban. A magyarországi töltőhálózaton vételezett áram mennyiségét nézve a nyilvános töltésekkel hozzávetőleg 42 millió kilométert tettek meg az e-autósok 2020-ban, ezzel 5100 tonna közvetlen szén-dioxid-kibocsátástól kímélték meg a környezetet. Az elektromos meghajtású autók számának növekedését a töltőhálózati infrastruktúra további fejlesztésével lehet kiszolgálni.

Jelenleg Európában negyedmillió “hagyományos-“, és 38 ezer “gyorstöltő” található, de ahhoz, hogy a technológia minél könnyebben elérhető legyen minden környezettudatos autós számára, nélkülözhetetlen az otthoni, munkahelyi töltőpontok kiépítése. A töltőrendszerek bővítését nehezíti, hogy az újabb, nagyobb kapacitású akkumulátorral rendelkező autótípusok komolyabb, nagy teljesítményű töltőket igényelnek, tehát például már nem életszerű az otthoni töltésük háztartási csatlakozóról, olyan sok időt vesz igénybe – a gyorsabb töltésre alkalmas nagyobb teljesítményű házi-, irodai töltőpont magán kialakítása nagyobb befektetést is igényel.

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.