Az előre bejelentett egyhetes fokozott közúti sebességellenőrzések során 9778 autós lépte át a sebességhatárokat a sebességmérők kamerái előtt.
Az egy hetes fokozott sebességellenőrzést a rendőrség a TISPOL (European Traffic Police Network) által szervezett európai szintű “Speed” akciójának részeként hajtotta végre. Augusztusban már szinte hagyomány az európai átfogó sebességellenőrzés, amelyen a TISPOL tagjaként a magyar rendőrség is mindig részt vállal.
Így az eredményeket összevethetjük a korábbi évek statisztikáival. Idén 9778 autós értek sebességtúllépésen az ellenőrzéseket végző magyar rendőrök, közülük 2482-őt a helyszínen megállítottak és intézkedtek velük szemben. Ilyen magas számban gyorshajtót 2015-ben értek tetten a magyar utakon, az akkori Speed-akció során 9431 büntetést osztottak ki – 1101-et a helyszínen.
A köztes években alacsonyabb volt a felderítési arány. 2016-ban 4323 gyorshajtót füleltek le (1340-et állítottak le a helyszínen), 2017-ben 5809-et (1635 helyszíni intézkedés), tavaly, 2018-ban 6681-en nyomták jobban a gázt a kelleténél (1635 autóst emeltek ki a forgalomból és intézkedtek a rendőrök a helyszínen). Azonban míg az idei akció egy hétig tartott, a korábbiak 2 illetve 3 naposak voltak.
A tapasztalatok szerint a sebességellenőrzésre kiélezett fokozott akciók során, amikor lényegében minden rendelkezésre álló sebeségmérő eszközt a megszokott napi rutinnál több bevetésben használ a rendőrség, a sebességtúllépések felderítési aránya jó háromszorosa egy átlagos hétköznapon megszokottnak. Holott a hatóság a fokozott ellenőrzések időpontjait minden esetben előre jelzi, a hírt a sajtó átveszi, így tudható, hogy mely napokon várható erősebb rendőri sebességellenörző célú jelenlét az utakon.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.