Rendőrségi Igazgatási Központjában tartotta az ORFK-OBB a 30 éves jubileumi rendezvényét.
Az Országos Rendőr-főkapitányság-Országos Balesetmegelőzési Bizottsága 30 éve végzi a munkáját, és ehhez sok támogatást kapott a partner intézményektől, a társszervektől, a sajtó képviselőitól is. Az OBB kihasználta ezt az alkalmat arra, hogy mindenkinek megköszönje a részvételét a baleset-megelőzés feladataiban, amellyel elértük, hogy a rendszerváltás idejében feljegyzett közúti baleseti halálos áldozati szám kevesebb, mint a negyedére csökkenjen, 2432-ről a tavaly regisztrált 535-re. Ha belegondolunk, hogy évente egy kisebb falu lakosságával egyenlő számú ember kerülheti el a baleseti halál sorsát, akkor megérhetjük, hogy nagy eredmény ez.
Persze a munkának még koránt sincs vége, a cél a balesetek számának és súlyosságának a további csökkentése. Ez egy össztársadalmi feladat, a jogalkotás, az infrastruktúra tervezés-, és építés, az ellenőrzés területén összehangolt tevékenységet igényel. Ez az eszközrendszer adja az alapot a cél eléréséhez, amit az elmúlt 30 év is igazol, mert minden jelentős döntést (például a tompított fény nappali használatának a kötelezővé tétele, az objektív felelősség elvének a bevezetése vagy éppen a VÉDA-rendszer telepítése) a baleseti halálesetek markáns csökkenése követett.
![2302 Obb Teve](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2023/02/2302_obb_teve.jpg)
A rendezvényen részt vettek az ORFK-OBB korábbi vezetői, a társszervek szakemberei, újságírók és kiemelkedő munkát végző rendőr kollégák. Az OBB jubileumi rendezvény során a közlekedésbiztonság javítása érdekében végzett kiemelkedő munkájuk, valamint az ORFK-OBB baleset-megelőzési tevékenységének támogatása elismeréseként ezüst emlékérmet nyújtott át a következőknek:
– Dr. Bolcsik Zoltán rendészeti államtitkár
– Dr. Balogh János r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány
– Papp Károly polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő államtitkár (2013-2018 között az ORFK-OBB elnökeként irányította a bizottság munkáját)
– Dr. Túrós András ny. r. altábornagy (1992-1996 között alapítóként töltötte be az ORFK-OBB elnöki posztját)
– Dr. Gyurkovics Sándor ny. államtitkár, alapító társelnök
– Dr. Halmosi Zsolt r. altábornagy úrnak (2018-2021 között irányította az ORFK-OBB elnökeként a baleset-megelőzési munkát)
– Dr. Hatala József ny. r. altábornagy (pályafutása során kétszer, 1998-2006 és 2010-2013 között is elnökként vezette az ORFK-OBB munkáját)
– Dr. Bencze József ny. r. altábornagy (2007-2010 között koordinálta elnökként a szervezet munkáját)
– Dr. Bánfi Ferenc ny. r. vezérőrnagy (1997-1998-ban látta el az elnöki teendőket),
– Dr. Orbán Péter ny. r. altábornagy
– Dr. Garamvölgyi László ny. r. dandártábornok (aki úttörőként, a lakosság számára is közvetlen módon kommunikálta a baleset-megelőzéssel kapcsolatos információkat, tényeket, eseményeket)
– Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke
– Dittel Gábor, aa Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartesület ügyvezető főtitkára
– Dr. Major Róbert r. ezredes (a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Közbiztonsági Tanszék vezetője)
– Schváb Zoltán , a Közlekedéstudományi Egyesület társelnöke
– Peredi Péter (a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége főtitkára)
– Fekete Gy. Attila, újságíró
– Dr. Dutka Antal ny. r. alezredes
– Benedek Szabolcs (a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. ügyvezetője)
– Dr. Heinczinger Mária a Partnerség a Közlekedésbiztonságért Egyesület ügyvezető igazgatója
– Milovukovics Györgyi a Magyar Autóklub főtitkára
– Szilvai József Attila, a Magyar Közút Zrt. vezérigazgatója
– Dr. Molnos Dániel a Magyar Biztosítók Szövetsége főtitkára
– prof. Dr. habil Lakatos István, a Széchenyi István Egyetem tanszékvezetője
– Árvay Tivadar, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete főtitkára
– Dr. Komáromi Endre ny. r. ezredes
– Samu Attila r. dandártábornok
– Pausz Ferenc ny. r. ezredes
– Samu István c. r. vezérőrnagy
– Molnár Miklós ny. r. alezredes
– Németh György ny. r. főtörzszászlós, rendőrségi tanácsos
– Gégény István r. ny. alezredes
– Huszti László a SZAKOE elnöke
– Bodnár Péter a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége főtitkára
– Dr. Vági Márton a Magyar Labdarúgó Szövetség főtitkára
– Molnár Viktor a Magyar Kézilabda Szövetség szervezési igazgatója
– Szujó Zoltán a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke
– Dr. Csík Zoltán a Veszprém Handball Team vezérigazgatója
– Dr. Deutsch Tamás az MTK Budapest elnöke
– Dr. Mosóczi László a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója
– Tarlós István miniszterelnöki megbízott
– Németh János a Škoda Magyarország – Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft. márkaigazgatóa
– Weingartner Balázs József aHumda Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. elnöke
– Szabó Tamás a Győri Audi ETO KC kommunikációs és nemzetközi igazgatója
– Kiss Bence OTP Bank – PICK Szeged ügyvezetője
– Dobai Sándor a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület elnöke
– Dr. Kun József ny. r. ezredes, a Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány elnöke
– Mátyási György újságíró
– Rákóczi Ferenc rádiós műsorvezető
![2302 Obb Dijak 1](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2023/02/2302_obb_dijak_1.jpg)
A BUDAPESTI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÁLLOMÁNYÁBÓL
Szécsi Tibor r. alezredes
Varanyiné Csereklye Krisztina r. alezredes
Gálos Roland r. százados
A BARANYA VÁRMEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÁLLOMÁNYÁBÓL
Bertáné Wingert Erzsébet r. őrnagy
Dr. Borsné Hamvas Georgina r. százados
Hadra Petra r. főtörzsőrmester
A BÁCS-KISKUN VÁRMEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÁLLOMÁNYÁBÓL
Dudásné Tóth Erika r. őrnagy
Baltás Adrienn c. r. zászlós
Gedovics Zoltán szenior r. főtörzszászlós
A BÉKÉS VÁRMEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÁLLOMÁNYÁBÓL
Pardi Ildikó r. alezredes
Kis Rozália r. százados
Pásztorné Uhrin Ildikó rendvédelmi igazgatási alkalmazott
A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN VÁRMEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÁLLOMÁNYÁBÓL
Görcsös Lajos r. alezredes
Török Edina rendvédelmi igazgatási alkalmazott
A CSONGRÁD-CSANÁD VÁRMEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÁLLOMÁNYÁBÓL
Vad János Róbert r. őrnagy
Eleven István r. alezredes
Szandáné Dudás Katalin r. főhadnagy
A FEJÉR VÁRMEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÁLLOMÁNYÁBÓL
Illés Mihály r. alezredes
Májer László r. őrnagy
Zsolnai Judit rendvédelmi igazgatási alkalmazott
A GYŐR-MOSON-SOPRON VÁRMEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÁLLOMÁNYÁBÓL
Rosta Roland r. őrnagy
Majorné Bajnok Eszter r. százados
Dudásné Tóth Mónika rendvédelmi igazgatási alkalmazott
A HAJDÚ-BIHAR VÁRMEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÁLLOMÁNYÁBÓL
Suba István r. százados
Mészáros Tamás r. főhadnagy
Czibere Nóra rendvédelmi igazgatási alkalmazott
A HEVES VÁRMEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÁLLOMÁNYÁBÓL
Erdélyi Róbert c. r. alezredes
Erdődi Zoltán c. r. alezredes
Szittner Zoltán András r. őrnagy
A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK VÁRMEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÁLLOMÁNYÁBÓL
Dávid Mónika r. őrnagy
Jenei József r. alezredes
Kálmán Amanda r. őrnagy
![2302 Obb Dijak 2](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2023/02/2302_obb_dijak_2.jpg)
A KOMÁROM-ESZTERGOM VÁRMEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÁLLOMÁNYÁBÓL
Tímár Zsuzsanna r. alezredes
Spirkó Angelika r. alezredes
Türkösi Éva r. alezredes
A NÓGRÁD VÁRMEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÁLLOMÁNYÁBÓL
Bárnai Kinga r. őrnagy
Tamás-Kovács Andrea c. r. őrnagy
Kótner Zoltán c. r. főtörzszászlós
A PEST VÁRMEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÁLLOMÁNYÁBÓL
Nádházi Brigitta r. őrnagy
Gátiné Budai Boglárka r. őrnagy
Sós Zsanett r. törzsőrmester
A SOMOGY VÁRMEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÁLLOMÁNYÁBÓL
Vácz Edit r. alezredes
Horváthné Takács Ágnes r. alezredes
Schleining Angelika rendvédelmi igazgatási alkalmazott
A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG VÁRMEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÁLLOMÁNYÁBÓL
Szikszai Tihamér r. alezredes
Bartók László r. alezredes
Gönczi György r. főtörzszászlós
A TOLNA VÁRMEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÁLLOMÁNYÁBÓL
Bótáné Kiss Gabriella r. alezredes
Pernyészné Szente Judit c. r. alezredes
Tóth Nándor r. alezredes
A VAS VÁRMEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÁLLOMÁNYÁBÓL
Kovács Vanda r. alezredes
Binó Tamás r. alezredes
Vargáné dr. Kovács Veronika r. alezredes
A VESZPRÉM VÁRMEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÁLLOMÁNYÁBÓL
Bakler Zoltán r. alezredes
Orbánné Juhász Kinga rendvédelmi igazgatási alkalmazott
A ZALA VÁRMEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÁLLOMÁNYÁBÓL
Horváth László r. alezredes
Lovkó Balázs c. r. százados
Dongó Norbert r. főtörzsőrmester
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.