Nyitva felejtett darujával levágta egy teherautós a vasúti felsővezetéket.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Kecskeméti Járási Ügyészség közlekedés biztonsága elleni gondatlan vétség és közérdekű üzem működésének gondatlan megzavarása miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állította egy darukezelő férfit. A férfi a munkája végeztével egy vasúti átjárón áthaladva a nyitva felejtett darujával leszakította a felsővezetéket, ami zárlatot okozott, veszélyeztetve a vasúti közlekedésben résztvevők életét, testi épségét.
A gyorsított eljárásban felelősségre vont darukezelő férfi – az ügy terheltje – 2022. július 6-án Kecskeméten munkája végeztével elmulasztotta a munkagép emelőkarját visszacsukni és a nyitott állapotban felejtett daruval visszaindult a cég telephelyére. Útközben egy vasúti átjárón áthaladva a nyitott daruval nekiütközött a villamosított pálya felsővezetékének, ami az ütközés következtében leszakadt és zárlatot okozott. A baleset személyi sérüléssel nem járt, azonban a vasút, mint közösségi közlekedési üzem működését a terhelt figyelmetlenségből eredő mulasztása jelentős mértékben megzavarta. A felsővezeték leszakadása miatt a vonatközlekedés több mint 8 óra hosszára megbénult. Ezidő alatt 26 személyvonat és 12 tehervonat maradt ki, ami mintegy 2500 utast érintett. A személyszállító vonatok pótlására 62 autóbusz járatot kellett indítani.
A terhelt megszegte a KRESZ azon rendelkezését, amely szerint a közúti közlekedésben résztvevők kötelesek úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztessék, másokat közlekedésükben indokolatlanul ne akadályozzanak és ne zavarjanak. Az ügyészség a férfit közlekedés biztonsága ellen elkövetett gondatlan vétség és közérdekű üzem gondatlan megzavarásának vétsége miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állította. A Kecskeméti Járásbíróság a terheltet a váddal egyezően bűnösnek mondta ki és ezért őt 1 év fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette. Az ítéletet minden érdekelt tudomásul vette, így az jogerős. A fotók a helyszíni szemlén készültek.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.