Bár a legnagyobb melegben kevésbé aktuális egy, a ködben történt baleset, de mégis érdemes átgondolni.
A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Debreceni Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ellen a sofőr ellen, aki sötét, ködös időben előzte az előtte haladó autót, azonban ennek során nagy sebességgel nekiütközött a szemből érkező kerékpárosnak. A vád szerint a vádlott a munkáltatója tulajdonát képező kistehergépkocsival egyedül közlekedett 2021. október 30-án, 6 óra 40 perckor a 3315 számú közúton Újszentmargita felől Tiszacsege irányába. Az adott úton gyér volt a forgalom, azonban éjszakai látási viszonyok voltak és ködös idő volt, a bűncselekmény helyszínén, az adott útszakaszon közvilágítás nem volt.
A férfi utolérte az előtte haladó autót, majd a korlátozott látási viszonyok ellenére úgy kezdte meg a jármű előzését, hogy nem győződött meg a másik forgalmi sávban haladó járművekről, azok távolságáról. A sofőr előzés közben későn észlelte, hogy szemből érkezik a kerékpárján ülő sértett. A férfi azonnal vészfékezett, míg a sértett a kerékpárjával a jobb oldali füves útpadkára lehajtott, azonban az ütközés nem volt elkerülhető. A vádlott a vészfékezés ellenére nagy sebességgel ütközött neki a kerékpárnak, amelyről a sértett leesett és testszerte nyolc napon túl gyógyuló csonttöréses sérülései keletkeztek. A vádlott KRESZ-szabályszegéseinek következtében jött létre a baleset és keletkeztek a sértett sérülései. Az ügyben a Hajdúnánási Rendőrkapitányság nyomozott.
![Obb 30ev 2](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2022/07/obb_30ev_2.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.