Legyünk társak a közlekedésben, a közlekedésért, úton, vízen, sínen, levegőben!
„A BIZTONSÁGÉ AZ ELSŐBBSÉG”
Legyen minden nap a kulturált közlekedés napja!
A közlekedési kultúra jól ismert, létező fogalom, amelynek kialakítása és elmélyítése nemzeti ügy. Nemcsak azért, mert kulturált körülmények, valamint udvarias és előzékeny emberek között jó érzés közlekedni, hanem azért is, mert a kulturált közlekedés biztonságosabb is. Ennek felismerése vezetett oda, hogy a szaktárca és társszervezetei a civilekkel karöltve először 2015. május 11-én kezdeményezték „A KÖZLEKEDÉSI KULTÚRA NAPJA” című esemény megtartását. Az esemény hagyománnyá vált és azóta minden évben, így 2020-ban is május 11-én, a hazai közlekedési kultúra és biztonságos közlekedés ügye iránt elkötelezett partner-szervezetek csatlakoztak a kezdeményezéshez.
Idén a különleges helyzet miatt a rendezvények elmaradtak, amit lehet on-line formában lehet megtekinteni, mint plakátkiállítást, amelyet a Közlekedéstudományi Intézet szervezett. A nyomtatott plakátok kiállítása ősszel várható, addig is online megtekinthetőek a plakátok. A Közlekedési Kultúra Napja alkalmából az idei évben harmadik alkalommal, a Közlekedési kultúránk értékei 2020. programelem részeként alábbi pályázatokat hirdettek meg. A pályázatok megtekinthetők a szervezet honlapján.
![Ajándékcsomagokat Adtak át A Közlekedési Kultúra Napja 202](http://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2020/05/DEBRE20200511001_resize.jpg)
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem indítványozására az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság meghirdette a „Taps a közlekedési rendszert működtetőkért” kezdeményezést. A cél, hogy a közlekedési kultúra napján ismerjük el a veszélyhelyzetben is helytálló, a közlekedési rendszert működtető, a közlekedési ágazatban dolgozó járművezetők munkáját. A köszönetnyilvánítást, mint annyi más esetben, mikor a közösség szeretné a háláját kifejezni a lakosságért a jelen helyzetben sokat vállaló szakmák művelőinek, tapssal fejeztük ki. Ezért a budapesti és a megyei balesetmegelőzési bizottságok május 11-én a belföldi- és nemzetközi teherszállítást végző vállalatok telephelyein, a tömegközlekedési eszközök végállomásain, megállókban vonták be az utazóközönséget a köszönetnyilvánításba.
A KÖZLEKEDÉSI KULTÚRA NAPJÁN TAPS ÉS KÖSZÖNET az autóbusz és vonatvezetők, kamionosok, futárok és valamennyi hivatásos sofőrnek, akik a vírushelyzet idején kitartottak, nap mint nap beültek a volán mögé… KÖSZÖNJÜK!
Közzétette: Baleset-megelőzés – 2020. május 11., hétfő
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.