2013.04.29, 09:26
A Közlekedik a család vetélkedősorozat első futama

Március végén tartották a „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedő szolnoki futamát. Ez volt az első megyei döntő

A vetélkedő első megyei döntőjét a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Balesetmegelőzési Bizottság szervezésében a TESCO parkolójában tartották. A közlekedésbiztonsági nyílt nap rossz időt fogott ki, volt hideg, hó, és eső is. A Magyar Autóklub egy mobil baleset-megelőzési kamiont hozott a rendezvényre.

A rendezvény napján a kilátogató gyerekek részére kerékpáros vetélkedőt, míg a gépjárművezetők részére gyakorlati ügyességi pályát alakítottak ki. A megmozdulásra a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Magyar Vöröskereszt JNSZ Megyei Igazgatósága is érdekes technikai eszközöket mutatott be.

Legnagyobb sikere a Vöröskereszt önkénteseinek (középiskolások) baleseti szimulációs bemutatója volt, ahol megmutatták, hogy egy baleset helyszínén milyen jellegű sérültet hogyan kell elsősegélyben részesíteni, mik az elsődleges életmentéshez szükséges teendők. A nap folyamán mind a rendőrségi járműveket, mind a tűzoltó autót és az AMBU babákat is mindenki megtekinthette, kipróbálhatta.

A „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedőre a helyi VBB-k aktívan invitálták a családokat (kollégák, barátok) illetve a MBB a média teljes kihasználásával a teljes hét folyamán propagálta a rendezvényt Szolnokon.

A mostoha időjárási körülmények ellenére 150-200 fő látogatta meg rendezvényt és 5 család mérte össze tudását KRESZ elméletben, kerékpáros és gépkocsi ügyességi versenyszámokban.

A „Közlekedik a család” verseny tovább folytatódik a megyében, többek között április 20-án a Tiszaligetben a „Nyílt Megyei Rendőrnap”-on, valamint júniusban a „Honvédségi Családi Nap”-on is. A verseny színvonalas további folytatásához a MBB február hónapban új kerékpáros ügyességi pályaelemeket vásárolt. 

További képek a rendezvényről a Facebook-on

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.