2021.04.30, 13:10
A legváratlanabb helyzetekből lehet halálos baleset

Egy menetrend szerinti busz egy híd korlátjának ütközött, amelyről egy acélcsőelem behatolt az utastérbe, ahol egy utast halálosan megsebesített.

A Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Balassagyarmati Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt vádat emelt egy 69 éves Nógrád megyei buszsofőrrel szemben. A buszvezető 2020 novemberében Karancslapujtő irányából Karancsberény felé vezetett egy menetrend szerint közlekedő autóbuszt. A Dobroda patak felett egy betonhídon halad az út, amelynek mindkét szélén szalagkorlát és csőkorlát határolja az úttestet. A vádlott 66-68 km/h sebességgel haladt, miközben az egyenes útszakaszon a híd előtt figyelmetlensége miatt az autóbusz jobb oldali kerekeivel lehaladt a füves útpadkára. A vádlott emiatt megijedt, balra kormányozta és fékezni kezdte az autóbuszt, amely a hídnál már csaknem teljes terjedelmében vissza is tért az úttestre, azonban balra kormányzott helyzetében, 34-36 km/h sebességgel a jobb elejével a korlátnak ütközött.

Az ütközés következtében a csőkorlát vascsöve a jobb első fényszóró mellett átszakította a jármű karosszériáját, a cső az utastérbe fúródott, és a jobb oldali második üléssoron utazó 85 éves férfi mellkasának, nyakának és fejének csapódott. Az elsősorban a fejre ható, nagy erejű erőbehatás miatt a sértett a kórházba szállítását követően elhunyt. A balesethez vezető okfolyamatot az indította el, hogy a vádlott nem tudta követni az út vonalvezetését és az egyenes vonalvezetésű útról az autóbusszal lehaladt az út menti területre. A Balassagyarmati Járási Ügyészség közlekedési ügyésze ezért halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a férfi ellen a Salgótarjáni Járásbíróságon. Ebben felfüggesztett fogházbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabását indítványozta a büntetlen előéletű és kifogástalan közlekedési előéletű, 1973 óta buszsofőrként dolgozó férfival szemben, továbbá indítványt tett a nyomozás során felmerült 311.849 Ft bűnügyi költség vádlott által történő megfizettetésére is.

Halalos Buszbaleset 1
A busz utasterébe behatolt acél korlátidom

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.