Az univerzális, bármilyen típusú teherautóra felszerelhető utánfutók az ütközéskor keletkező energia elnyelésére szolgálnak.
Az úton dolgozó munkatársak védelmére a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kilenc új ütközéscsillapító forgalomtechnikai utánfutót szerzett be, az új biztonsági eszközök a társaság kardosi, komáromi, monori, szigetszentmiklósi és keszthelyi autópálya-mérnökségére kerülnek – hozta nyilvánosságra a közútkezelő cég kedden. A társaság mintegy négyezer munkavállalója dolgozik közvetlenül az utakon, ők nap mint nap balesetveszélyes helyzetekkel néznek szembe. Az ütközésienergia-elnyelő eszközök a munkaterületen dolgozókat védik, és a balesetet szenvedő járműben utazók sérüléseit is csökkentik – írták.
![Kozut Biztonsagi Utanfuto 2](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2020/08/kozut_biztonsagi_utanfuto_2.jpg)
A Magyar Közút 2018-ban indította el “Biztonságunk az Ön kezében van!” című kampányát, amelyben arra hívják fel a közlekedők figyelmét, hogy vegyék komolyan az úton zajló munkálatok környezetében kihelyezett forgalmi jelzéseket, előzzék meg a baleseteket. Tavaly tizenháromszor ütköztek járművek a biztonsági energiaelnyelő eszközöknek. Ezekből a balesetekből egyik sem volt halálos kimenetelű, négyben volt súlyos, egyben pedig könnyű sérült, a többinél csak anyagi kár keletkezett. Idén eddig hat ilyen baleset történt, és mindegyiknél csak anyagi kár keletkezett. A közútkezelő cég célja, hogy minden tereléskiépítés és útüzemeltetési munka energiaelnyelő berendezés fedezetében történhessen.
![Kozut Biztonsagi Utanfuto 4](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2020/08/kozut_biztonsagi_utanfuto_4.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.