Nagy számban történtek halálos balesetek a múlt héten a közútjainkon. Elhunyt idén az első gyermek is.
1454 közúti közlekedési baleset jutott a hatóságok tudomására a május 9-vel induló héten. Ezzel ismét egy magas baleseti számot jegyezhettünk fel. A balesetekből 261 esetben történt könnyű-, és 90 esetben súlyos sérülés. Sajnos 10 baleset járt halálos áldozattal, összesen 12 ember, köztük egy 12 éves gyermek hunyt el a múlt héten.
Május 9-én, hétfőn történt a múlt heti első halálos kimenetelű baleset. Hajdú-Bihar megyében Hajdúszoboszló közelében a 4802-es számú úton kora délután egy 47 éves férfi személygépkocsival ez idáig ismeretlen ok miatt áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő 53 éves férfi által vezetett járműszerelvénnyel. A személyautó sofőrje a balesetben a helyszínen meghalt.
Hétfőn megtörtént a második halálos kimenetelű baleset is. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolcon, kora este egy 29 éves férfi személygépkocsival elütötte az úttesten a kijelölt gyalogosátkelőhely közelében átkelni szándékozó 86 éves férfi gyalogost, aki a balesetben a helyszínen meghalt. A baleset vélelmezett oka, hogy az autóvezető nem fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel közelítette meg a kijelölt gyalogos átkelőhelyet.
Május 10-én, kedden történt a harmadik múlt heti halálos kimenetelű közúti baleset. Kiscsécs közelében, a 3607. számú út 20. km-szelvényében délelőtt egy 38 éves férfi személygépkocsival egy jobbra ívelő útkanyarulatban áttért a menetirány-szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a vele szemben közlekedő, egy 69 éves férfi által vezetett személygépkocsival. A balesetben a gyanú szerint vétlen autó utasa, egy 65 éves nő a helyszínen meghalt, sofőrje, valamint a sávját elhagyó autó sofőrje és két utasa könnyű sérülést szenvedtek.
A negyedik múlt heti halálos baleset május 12-én, csütörtökön történt Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Jászladány közelében, a 3227-es számú úton kora délután egy ismeretlen személy által vezetett, külföldi rendszámú motorkerékpárokkal közlekedő csoport (kb. 8 jármű) egy tagja a motorkerékpárjával előzés közben hirtelen irányváltoztatásra kényszerítette a szemből érkező, szabályosan közlekedő, egy 34 éves férfi által vezetett személygépkocsit. A kitérésre kényszerített autó a jobb oldali útpadkára lehaladt, megcsúszott és áttért a menetirány-szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a szemből érkező, egy 45 éves nő által vezetett személygépkocsival. Ez utóbbi autó sofőrje a helyszínen meghalt, utasa könnyű sérülést szenvedett.
Május 13, péntekre is jutott halálos baleset. Az ötödik múlt heti közúti baleseti halál Vas megyében, Ikervár közelében, a 8441. számú úton kora este történt. Egy 40 éves férfi segédmotoros kerékpárral az úttestről a vízelvezető árokba lehaladt. A balesetben a motor vezetője könnyű sérülést szenvedett, míg utasa, egy 44 éves férfi a helyszínen meghalt.
Ezután indult a balesetekkel terhelt hétvége. A hatodik múlt heti halálos baleset május 14-én, szombaton történt Prügy lakott területén. Délelőtt egy 51 éves férfi motorkerékpárral az úttestről jobbra lehaladt és árokba csúszott. A helyszínről a mentők a motorost súlyos sérülésekkel kórházba szállították, ahol az ellátás ellenére délután meghalt.
Szintén szombaton, kora délután megtörtént a múlt heti hetedik baleset is. Csepreg közelében egy 47 éves férfi személygépkocsival ez idáig ismeretlen okból áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, majd az úttestről lehaladt és a vízelvezető árokba hajtott. A balesetben a sofőr a helyszínen meghalt.
És a szombat még mindig nem ért véget. A hét legtragikusabb balesete Baranya megyében, Újpetre lakott területén történt, szintén szombat délután. Egy 57 éves férfi személygépkocsival elütötte a vele azonos irányban, kerékpárral közlekedő 37 éves nőt és 12 éves lányát. A balesetben mindkét kerékpáros meghalt. A baleset okát szakértő bevonásával vizsgálják.
A múlt heti kilencedik baleset is szombaton történt. Hatvan közelében késő délután a 32. számú főúton egy 25 éves nő személygépkocsival az úttestről jobbra lehaladva a vízelvezető árokba sodródott. A balesetben a fiatal sofőr kiesett a gépkocsiból és a helyszínen meghalt.
A tizedik baleset a múlt héten vasárnap, május 15-én történt. Heves megyében, Heves közelében, a 31. számú főúton délután egy 74 éves férfi személygépkocsival áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol nekiütközött a szemből érkező, egy 58 éves férfi által vezetett személygépkocsinak. A baleset során az utóbbi autó sofőrje, valamint utasa, egy 66 éves nő a helyszínen meghalt. A vizsgálat jelen állása szerint a balesetet okozó sofőr és az ő utasa, egy 72 éves nő súlyos sérülést szenvedett.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.