2020.06.08, 12:09
A megelőző héthez képest mérséklődött a halálos balesetek száma

Az emberek kezdenek visszazökkenni a megszokott kerékvágásba, ennek részeként a jelentős forgalomhoz is jobban alkalmazkodtak a sofőrök.

Június első hetében négy halálos kimenetelű közúti baleset történt, amelyekben négyen vesztették életüket. A múlt héten összesen 1072 közúti baleset jutott a rendőrség tudomására, amely számból 259 balesetben történt személyi sérülés. A fent említett haláleseteken túl 85 baleset járt súlyos-, és 170 könnyű sérüléssel.

A múlt heti első halálos kimenetelű baleset Tiszakécske közigazgatási területén, lakott területen kívül, a 4623. számú úton történt június 2-án. Kora délután egy 48 éves nő az általa vezetett személygépkocsival előzés közben egy balra ívelő útkanyarulatban a vizes aszfalton megcsúszott és a bal oldali útpadkára sodródott. Ezt követően összeütközött a vele szemből érkező autónak, amelyet egy 64 éves férfi vezetett. A baleset következtében a női autós a helyszínen meghalt, a vétlen férfi sofőr könnyű sérülést szenvedett.

Halálos Baleset Történt Tiszakécskénél
Halálos baleset Tiszakécskénél (MTI fotó)

A második nyári halálos baleset szintén június 2-án történt. Zalaegerszeg lakott területén belül késő délután egy 46 éves férfi segédmotoros kerékpárral egy villanyoszlopnak ütközött. A baleset következtében a motoros a helyszínen meghalt. A vizsgálat jelenlegi állapota szerint a baleset oka, hogy a motoros nem az út vonalvezetésének és az útburkolat minőségének megfelelően vezette járművét.

Június 3-án történt a múlt heti harmadik halálos kimenetelű baleset. Fót mellett, lakott területen kívül, a hajnali órákban egy 35 éves férfi személyautóval a menetirány szerinti jobb oldalon lehaladt az úttestről és az ott elhelyezett vadvédő hálónak ütközött, közben a járműből kiesett. A balesetben a sofőr a helyszínen az életét vesztette. Az eddigi adatok szerint a baleset oka a nem az út vonalvezetésének megfelelő sebesség volt.

Június 6-án kora délután esett meg a múlt heti utolsó halálos kimenetelű baleset. Galyatető közelében a 24. számú főúton kora délután egy 45 éves férfi az általa vezetett motorkerékpárral egy balra tartó útkanyarulatban fékezés során az úttestről jobbra lesodródott és fának ütközött. A balesetben a motoros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A vizsgálat jelenlegi állása szerint a férfi nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezette a motorkerékpárját.

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.