Augusztus végétől csak elektronikus úton lehet bejelentkezni a két nagy budapesti állami fenntartású gépjárművizsgáló állomásra.
Július elején a budapesti, Mozaik utcai műszaki vizsgáztatóállomás munkatársainak javát bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt letartóztatották az ellenük a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség által folytatott nyomozás kapcsán. A vizsgálóállomás működési rendjét is felborító eseményt követően az újraindításhoz (minthogy majdnem a teljes dolgozói kör érintett volt) a másik budapesti állomásról, a Vas-Gereben utcai vizsgapontról vezényeltek át szakembereket.
A nyomozás felhívta a figyelmet a rendszerszintű anomáliákra, amelyek lehetőséget adtak a biztonsági rések rosszindulatú kihasználására. A további korrupciós jellegű cselekmények akadályozására több biztonsági gátat is beépítettek a rendszerbe, ezek egyike, hogy augusztus 24-én 7:30-tól kizárólag elektronikus úton, a szükséges űrlap kitöltésével és megküldésével lehet időpontot foglalni járművek műszaki vizsgáztatására Budapesten, a Mozaik és Vas Gereben utcai vizsgaállomásokra.
![Vizzsgara Jelentkezes Qr Kod](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2020/08/vizzsgara_jelentkezes_qr_kod.jpg)
A műszaki vizsgáztatási időpont igény a Mozaik utcai és Vas Gereben utcai vizsgaállomások esetében a kormányhivatal honlapján elérhető űrlap kitöltésével indítható, amelyet a [email protected] címre kell elküldeni. Érintett ügytípusok: taxi, NT jármű, oktató jármű, külföldről használtan behozott jármű, kizárólag hatóságnál vizsgálható jármű. Az igények feldolgozása a küldemények beérkezésének sorrendjében, a következő szabad időpont visszaigazolásával történik. A visszaigazoló e-mail-ben megjelölt helyszínen és időben a vizsgálóállomás fogadja a járművet.
A hatósági eljárás megkezdéséhez a vizsgálóállomáson a következőket kell bemutatni:
- a bejelentett azonosítókkal rendelkező jármű
- a jármű eredeti okmányai
- külföldi járműokmányok hiteles, eredeti fordítása a speciális jogosultságok érvényesítéséhez
- a jármű feletti rendelkezést igazoló eredeti okiratok (meghatalmazást is ideértve)
- a jármű használati jellegétől, kialakításától függő egyéb, jogszabályban előírt eredeti dokumentumok
Amennyiben a vizsgára állított jármű adatai nem egyeznek az időpont foglaláskor megadottakkal, a hatósági eljárás nem indítható, a foglalt időpont elveszett.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.