Napi elképesztő: fiatal sofőr hajtott a lezárt sorompónak, majd a síneken megállt. A szemébe sütött a nap.
A Nógrád Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye a Balassagyarmati Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be egy 18 éves pásztói lány ellen, aki figyelmetlensége miatt nekiütközött a vasúti átjáróban a lezárt sorompórúdnak. A vádirat szerint a vádlott 2022. október 3-án, napnyugta előtt vezette autóját a Szurdokpüspöki lakott területén található, táblákkal jelzett, teljes sorompóval biztosított vasúti átjáróhoz. Az alacsonyan álló nap fénye megzavarta, ezért nem észlelte, hogy a vasúti átjáró sorompója egy Hatvanba közlekedő személyvonat áthaladása miatt lezárt állapotban van, így annak nekiütközött, majd a síneken állt meg.
Szerencséjére a vonat meg tudott állni az átjáró előtt, így a balesetben személyi sérülés nem történt. Az átjáróban a forgalmi szolgálattevő biztosította a közeledő vonat biztonságos áthaladását, majd a sorompó helyreállításáig a vasúti közlekedés az átjáróban teljes sorompó helyett fedező őrös biztosítással zajlott. A baleset oka az volt, hogy a sofőr megszegte a KRESZ azon rendelkezését, miszerint a vasúti átjárót megközelíteni csak fokozott óvatossággal szabad, eleget téve a vasúti átjáró biztosítására szolgáló közúti jelzéseknek.
Az ügyészség vádiratában a büntetlen előéletű, a baleset időpontjában 5 hónapos jogosítvánnyal rendelkező vádlottal szemben a közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt pénzbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabására, valamint a MÁV Zrt. 17.240 forintos kárigényének megfizettetésére tett indítványt.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.