2020.06.16, 10:56
A múlt héten 10 ember vesztette életét az útjainkon

Nagy gondok vannak a vezetői tudással, valamint a vezetés közben tanúsított figyelemmel! A múlt heti kilenc halálos balesetből 7-ben okozta a balesetet, hogy a jármű lesodródott az útról, vagy áttért a szembejövők sávjába.

A múlt héten 9 halálos baleset történt Magyarország közútjain, amelyek 10 ember életét követelték. A rendőrség tudomására összesen 1073 baleset jutott, amelyekből 291-ben történt személyi sérülés. 77-en szenvedtek súlyos sérülést, 205-en pedig könnyű sérülést. Igen magas volt a múlt héten az olyan halálos balesetek száma, amelyben a jármű vagy lesodródott az útról, vagy elhagyta a forgalmi sávját és áttért a szembejövők oldalára.

Mikor a sávelhagyás nem veszélyhelyzeti reakció, tehát egy másik baleset elhárítási próbálkozása, és nem műszaki hiba (például defekt) okozza, akkor bizony a vezetői figyelem lankadásának, vagy a vezetői tudás hiányának tudható be. Aki autóba ül, az a saját és a többi közlekedő érdekében tegye meg, hogy vezetés közben a vezetésre koncentrál. Az autók, motorkerékpárok menetreakciói a gyakorlott sofőrnek jelzik a határokat, aki ennek megfelelően tud beavatkozni, helyesen reagálni.

A gyakorlatlan sofőr tapasztalat és ismeret hiányában könnyebben hibázhat: de erre is van ellenszer, a gyakorlás, a tapasztalt sofőröktől tanácsok kérése, valamint a gyakorlati tudás bővítése az országban működő vezetéstechnikai továbbképző központok segítségével. Egy-egy tréning elvégzése, a veszélyhelyzeti szimulációs gyakorlatok jelentősen növelik a tréningeket elvégzők vezetői tudását korra-, nemre-, előképzettségre függetlenül. Érdemes elmenni, hogy az esetleges baleset csak majdnem balesetté válhasson!

Sajnos azonban már sok a megtörtént eset, ahol nem lehet segíteni. A múlt héten az első halálos áldozattal járó baleset Vértesboglár közelében június 08-án reggel történt. Egy 38 éves férfi az autójával eddig tisztázatlan ok miatt áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára, ahol összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő 27 éves férfi által vezetett tehergépkocsival. A baleset során a személyautó vezetője és utasa, egy 35 éves nő a helyszínen meghalt, további egy fő utasa súlyos, míg a tehergépkocsi vezetője könnyű sérülést szenvedett.

Másnap, kilencedikén történt a múlt heti második halálos baleset Tatabánya közigazgatási területén, lakott területen kívül, az 1-es számú főúton. Egy balra ívelő útkanyarulatban még az éjszakai órákban,  pontosan nem behatárolható időben egy 30 éves férfi személygépkocsival lesodródott a menetirány szerinti jobb oldalon a füves útpadkára, majd egy fának ütközött. A baleset következtében a sofőr a helyszínen az életét vesztette. Az eddigi adatok szerint a baleset oka, hogy a sofőr nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett.

Kilencedikén további halálos baleset is történt. Izsák közelében, reggel az 52-es számú főúton egy  72 éves férfi személyautóval áttért a menetirány szerinti bal oldalra és összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő, 50 éves külföldi férfi által vezetett járműszerelvénnyel. A baleset következtében a személyautó idős sofőrje a helyszínen meghalt, a teherautó sofőrje súlyos-, utasa, egy 50 éves külföldi állampolgár férfi könnyű sérülést szenvedett.

Halálos Baleset Történt Az 52 Es Főúton Izsáknál
Teherautós baleset Izsáknál

Kilencedike volt a múlt hét fekete napja, mert egy harmadik halálos kimenetelű baleset is történt akkor. Mezőfalva mellett, kora délután egy 52 éves férfi személyautóval ez idáig ismeretlen ok miatt áttért a menetirány szerinti bal oldalra és frontálisan ütközött a vele szemben szabályosan érkező 26 éves nő által vezetett személygépkocsival. A baleset során a vétkező sofőr a helyszínen meghalt, a vétlen sofőr súlyos-, utasa egy 27 éves nő könnyű sérülést szenvedett.

Június 10-én, 19.05 órakor a Győr-Moson-Sopron megye Nyúl közelében történt a következő múlt heti halálos baleset. Egy 55 éves férfi segédmotoros kerékpárral áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a szabályosan közlekedő, 45 éves külföldi férfi által vezetett járműszerelvénnyel. A baleset következtében a motoros a helyszínen meghalt.

Június 11-re is jutott sajnos halálos baleset. Sántos közelében, a 66-os számú főúton reggel egy 52 éves férfi személygépkocsival letért az útról és a menetirány szerinti bal oldalon egy fának ütközött. A baleset következtében a sofőr a helyszínen meghalt. A baleset okát vizsgálják.

Aznap délután is történt egy halálos baleset Hosszúpályi mellett, lakott területen kívül. Egy 48 éves férfi kisbusszal nekiütközött az előtte forgalmi okból álló, egy 64 éves férfi vezette mezőgazdasági munkagépből és a hozzá kapcsolt félpótkocsiból álló járműszerelvénynek. A baleset következtében a kisbusz jobb első ülésén utazó 36 éves nő a helyszínen meghalt, a sofőr súlyos sérülést szenvedett.

Június 12 péntek is két halálos balesetet hozott. Vas megyében, Csipkerek lakott területén délelőtt egy 68 éves férfi személygépkocsival a vele azonos irányban kerékpározó és balra befordulni szándékozó 60 éves férfi előzésébe kezdett, amelynek során összeütköztek, a kerékpáros a személyautó alá fordult. A baleset következtében a kerékpáros a helyszínen meghalt. Az eddigi adatok alapján az autós szabálytalanul hajtotta végre az előzést.

A múlt heti utolsó halálos baleset Dombóvár lakott területén történt, este. Egy 27 éves férfi személyautóval egy balra ívelő útkanyarulatban nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg a sebességet, elvesztette uralmát a jármű irányítása felett és egy épület falának ütközött. Az ütközés következtében a jármű kigyulladt, amelyet a Katasztrófavédelem munkatársai oltottak el. A baleset során a sofőr a helyszínen meghalt.

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.