A tavalyi azonos időszakban regisztrálthoz képest közel a felére esett a múlt héten a halálos balesetek száma. De a kevés is szolgált megdöbbentő részletekkel.
1221 közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására a múlt héten. Ezekből 269-ben történt személyi sérülés, 192 könnyű-, és 70 súlyos kimenetelű. Hét baleset járt halálos áldozattal, nyolcan vesztették az életüket. Sajnos a múlt hétre is jutott cserbenhagyásos gázolás!
Nem indult jól a múlt hét. Október 19 hétfőn három halálos kimenetelű közúti baleset is történt. Az első Pest megyében, Dabason, hajnalban. Az 5-ös számú főúton egy 66 éves férfi személykocsival elütötte a kijelölt gyalogosátkelőhelyen elektromos kerékpárját toló 40 éves nőt, aki a helyszínen meghalt.
A második hétfői eset is még a reggeli órákban történt. Pusztaottlaka közelében a közúton, egy 84 éves férfi személyautóval az „Elsőbbségadás kötelező!” közúti jelzőtábla ellenére nem biztosított elhaladási elsőbbséget egy 24 éves férfi által vezetett tehergépkocsinak és összeütköztek. A balesetben a személykocsi idős sofőrje a helyszínen meghalt. (Fenti MTI fotón a helyszín).
A harmadik hétfői eset Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Hernádnémeti közelében történt a 37. számú főúton. Késő délután egy 52 éves férfi személykocsival jobbra lehaladt az úttestről, majd egy fának ütközött. A balesetben a sofőr a helyszínen meghalt.
Több nap nyugalom után a halálos balesetek sora pénteken, október 23-án folytatódott. Egy 37 éves férfi Dusnok mellett közúton, a délelőtti órákban személykocsival áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött két motorossal. A motorokat egy 44 éves férfi és egy 50 éves nő (egy házaspár) vezette, a balesetben mindketten a helyszínen meghaltak. A személyautó sofőrje ellen eljárást indítottak az őrizetbe vétel mellett, mivel a vele szemben alkalmazott alkoholszonda 0,20 mg/l értéket mutatott.
![Meghalt Két Motoros Dusnok Közelében](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2020/10/oktoberi_balesetek_3.jpg)
Október 23-án még egy halálos baleset történt. Pilisszentkereszt mellett kevéssel dél után a 1111-es számú út 19. kilométerszelvényében egy 49 éves férfi motorkerékpárral a szalagkorlátnak ütközött és a helyszínen meghalt.
A következő halálos közúti baleset Helvécia lakott területén, október 24-én szombaton történt. Délután egy ezidáig ismeretlen autós a személygépkocsija jobb első részével elütötte az úttest jobb szélén a vele azonos irányba gyalogosan közlekedő 48 éves nőt, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Az asszony holttestét az úttest mellett október 25-én délután találták meg. Az autós segítségnyújtás nélkül hajtott el a baleset helyszínéről, a felkutatása folyamatban van.
Vasárnap történt a múlt heti utolsó halálos közúti baleset. Bugacpusztaháza mellett délután egy 31 éves külföldi férfi személykocsival az előtte haladó járműoszlop előzésébe kezdett, amelynek során a vele szemben közlekedő 66 éves férfi által vezetett személykocsival összeütközött. A baleset során a külföldi férfi súlyos sérülést szenvedett, a szemből a vizsgálat szerint szabályosan érkező autó sofőrje könnyű sérülést szenvedett, azonban utasa, egy 66 éves nő a helyszínen meghalt. A gyanú szerint a balesetet okozó férfivel szemben elvégzett ittasság ellenőrzés pozitív eredményt mutatott, így az eljárás során őrizetbe vették.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.