A német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) szerint az ukrajnai háború előtti szintre szelidültek az üzemanyagárak Németországban.
A német statisztikai hivatal az Oroszország Ukrajna elleni háborújának megindításának évfordulójára készített energiapiaci körképében kiemelte, hogy az orosz támadás “döntő hatást” gyakorolt a németországi energiaárak alakulására az utóbbi 12 hónapban. A 2022. utolsó hónapjaiban kibontakozott csökkenés ellenére az energiahordozók valamennyi fajtáját együttvéve a nagykereskedelmi árak januárban 32,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábban, vagyis az Ukrajna elleni háború előtti utolsó hónapban, 2022 januárjában regisztrált szintet. A legnagyobb mértékben a földgáz drágult, 50,7 százalékkal került többe, mint tavaly januárban. A villamos energia ára 27,3 százalékkal, a fűtőolaj és az üzemanyagok ára 12,6 százalékkal volt magasabb, mint 2022 elején. Ugyanakkor a fogyasztók szintjén nem érvényesülnek ezek a hatások teljes egészében, mert a szövetségi kormány bevezette az úgynevezett árfék programokat, amelyekkel a földgáz, az áram és a távhő árát is korlátozzák. Az üzemanyagok árát a piac szabályozza, és itt kormányzati intézkedés nélkül is visszaállt a háború előtti állapot. Így a németországi töltőállomásokon az idén február 13-án napi átlagban 1,83 euróba (697 forint) került egy liter Super E5 típusú benzin, a dízel literje pedig 1,78 euró (678 forint) volt. Röviddel az Ukrajna elleni orosz támadás előtt, 2022. február 21-én egy liter Super E5-ös benzinért 1,80 eurót kellett fizetni, egy liter dízel pedig 1,66 euróba került – áll a Destatis összállításában.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.