2022.09.04, 13:53
A románoknál sem rózsás a helyzet

A legtöbb tragikus balesetet a gyalogosok fegyelmezetlensége, vagy a gyorshajtás okozta Romániában.

Január 1. és augusztus 30. között 1029-an vesztették életüket a román utakon, 88-cal kevesebben, mint a tavalyi év azonos időszakában, ami 7,9 százalékos javulást jelent. Idén 253-mal, vagyis 8 százalékkal kevesebb közlekedési baleset történt, és 185-tel 2258-ra (7,6 százalékkal) csökkent a súlyos sérülések száma a tavalyi év első nyolc hónapjához viszonyítva – küldte jelentését Baranyi László, az MTI tudósítója a román rendőrség közzétett adatait ismertetve.

Romániában a súlyos balesetek 18 százalékát a szabálytalankodó gyalogosok, vagy a megengedettnél gyorsabban hajtó sofőrök okozták. A kerékpárosok a súlyos balesetek 11 százalékáért felelősek, az esetek 8,2 százalékában a járművek közötti elsőbbségadás elmulasztása okozott karambolt, 8,2 százalékában pedig az úton szabályosan átkelő gyalogost gázolták el. Idén 1 millió 366 ezer közlekedési bírságot róttak ki Romániában, ezek közül 420 ezret gyorshajtásért. Több mint 110 ezer sofőr vezetői engedélyét függesztették fel, az esetek csaknem felében szintén gyorshajtás miatt, 16 ezer esetben ittas vezetésért.

Románia évek óta listavezető az Európai Unióban a halálos kimenetelű autóbalesetek tekintetében, lakosságarányosan itt halnak meg a legtöbben közúti balesetben. Az Európai Unióban tavaly csaknem húszezren vesztették életüket az utakon, közülük 1779-en Romániában. Tavaly mintegy 27 ezer személyi sérüléssel járó baleset történt az országban, a legtöbb júliusban és augusztusban.

(képünket a román rendőrség készítette)

Obb 30ev 2

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.