2023.03.09, 06:44
A sofőr hibázott, az utasa halt meg

Halálos balesetet okozott az óvatlan vasúti átkelés.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki autóval úgy hajtott be egy vasúti átjáróba, hogy előtte nem győződött meg arról, hogy az átjáró felé vasúti jármű közeledik-e. Emiatt az átjáróban a vonattal összeütközött, és a baleset következtében utasa a helyszínen az életét vesztette. A vádirat szerint a kecskeméti férfi a feleségével 2022. március 18. napján, este, személygépkocsijával Kecskemétről Hetényegyháza irányába haladt. A férfi egy földútra kanyarodott, amit vasútvonal keresztezett. A vasúti átjáró sem sorompóval, sem fényjelzővel nem volt biztosítva. A vádlott úgy hajtott be a sínekre, hogy nem győződött meg arról, hogy az átjáró felé vasúti jármű közeledik-e, így nem észlelte a jobbról érkező, szabályosan közlekedő vonatot. A vonatvezető gyorsfékezése ellenére a vonat mintegy 57 km/óra sebességgel a személygépkocsi jobb oldalának ütközött, majd az autót mintegy 60 méteren át maga előtt tolva állt meg. A baleset következtében a feleség olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen az életét vesztette, de a vádlott maga is súlyos, többszörös töréses sérüléseket szenvedett. Az elkövető a vonaton tartózkodó személyzet és utasok életét, testi épségét is veszélyeztette.

A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte azon KRESZ szabályokat, amelyek szerint a vasúti átjáró előtt meg kell állni, ha bármely irányból vasúti jármű közeledik, valamint biztosítatlan vasúti átjáróra járművel csak abban az esetben szabad ráhajtani, ha a vezetője meggyőződött arról, hogy az átjáró felé vasúti jármű egyik irányból sem közeledik. A férfit az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével és közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétséggel vádolja. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni. A fotók a bűncselekmény helyszínén készültek.

2303 Vasuti Baleset 2

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.