Az MNB indexe szerint kétezer forinttal csökkent a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás átlagdíja az utóbbi negedévben.
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak (kgfb) átlagos állománydíja a második negyedév végén 44 ezer forintra csökkent az előző negyedévben mért 46 ezer forintról – adta ki tájékoztatását a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a friss negyedéves indexéről. Az előző év azonos időszakához képest országos szinten 2 százalékkal mérséklődtek a díjak. Ezen belül a budapesti személyautók átlagdíja 9 százalékkal esett, a fővároson kívüli díjszint pedig enyhe, 1 százalékos növekedést mutatott. A változás az MNB szerint azért is érdekes, mert a fővárosi autókhoz – a koronavírus-járvány forgalom- és kárcsillapító hatásai ellenére – mindeddig nem “ért el” a díjcsökkentés.
![Mnb Index Grafikon](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2021/09/mnb_index_grafikon.jpg)
A jegybank felhívta a figyelmet arra, hogy két év után újra növekedésnek indult a kárráfordítás a személyautóknál (2 százalékkal). Ennek és az átlagos díjszint csökkenésének köszönhetően csökkent – a két mutató hányadosaként – az MNB által számított, az adóhatással pontosított korrigált díjindex. A növekvő kárráfordítás kapcsán egyelőre még korai trendfordulóról beszélni, a tisztább képhez a következő negyedévek adatai lesznek majd szükségesek.
Az egyéb járműkategóriákon belül a nehéz pótkocsiknál és taxiknál (a flottás és az egyéni díjaknál is) csökkenés volt látható, miközben a vontatók, motorkerékpárok és segédmotorok díjai emelkedtek – mutatott rá az MNB. Egyetlen járműkategórián belül is lehetnek különbségek: az egyedi buszok díja a vizsgált időszakban jelentősen mérséklődött, míg a flottásoké megugrott.
A jegybank idéntől negyedévente teszi közzé a kgfb díjak és károk alakulását bemutató indexét. Az MNB honlapján külön felületen színes infografika segítségével mutatják be a friss adatokat, amelyek 2016 első negyedévéhez viszonyítva jelzik a díjszint változásokat. A kgfb index rendszeres publikálása az MNB szerint az átláthatóság növelését és a verseny élénkülését segíti elő. Ha egy ügyfél esetleg nincs megelégedve kgfb díjával, netán a szolgáltatás minőségével, szerződéskötési évfordulóján lehetősége van új szerződés megkötésére – hívta fel a figyelmet a jegybank.
![Mnb Grafikon2](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2021/09/mnb_grafikon2.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.