Egyszerű manővernek tűnik, mégis a sofőr észlelési lehetőségeinek a normál vezetői irányhoz képest való hátrányával az egyik legveszélyesebb mozgásmód a tolatás. Körültekintően kell eljárni, mert mint a példa is mutatja anyagi kár és súlyos-, akár halálos személyi sérülés is lehet a vége.
A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt egy nővel szemben, aki egy iskola parkolójából kitolatva ütötte el és okozta halálát egy férfinak. A vádirat szerint a vádlott 2019. december 6-án 15 órakor tolatott ki egy szegedi iskola parkolójából. A hátramenet közben a gépkocsi méreteiből és a figyelmetlenségéből adódóan nem vette észre a szemközti buszmegállóból az úttestre lépő és bottal közlekedő sértettet, akit a mintegy 9-10 km/h óra sebességgel haladó gépkocsival fellökött. A férfi az esés során a fejét az aszfaltba ütötte és súlyos koponyasérülései miatt kórházba szállították.
A sértett mintegy két hét elteltével a kórházban életét vesztette a koponyasérülés kezelése során fellépő szövődmények miatt, így halála közvetett okozati összefüggésben áll a balesettel. A vádlott a közlekedése során megszegte azt a KRESZ szabályt, amely szerint a járművel megfordulni vagy hátramenetet végezni csak úgy szabad, hogy a többi jármű és az úttesten haladó gyalogosok közlekedését ne akadályozza. A vádirat szerint a vádlott hátra nézéssel és a visszapillantó tükrök többszöri, nemcsak egyszeri használatával az úttesten igen lassan közlekedő sértettet észlelte volna és így a baleset elhárítható lett volna. Ebben az esetben a baleset bekövetkezésében a sértett is közrehatott, mivel megszegte azt a közlekedési szabályt, mely szerint ha a közelben kijelölt gyalogos-átkelőhely van, akkor a gyalogos az úttesten a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen mehet át. A főügyészség a nőt halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja. A vádlott bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.