Két elítélés után, harmadszor is ittasan ült volán mögé a Ladon balesetet szenvedett férfi.
A Somogy Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Kaposvári Járási Ügyészség Barcsi Kirendeltsége ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat azzal a 46 éves baranyai férfival szemben, akit már több alkalommal elítéltek ittas vezetés miatt. A járművezetéstől már korábban eltiltott vádlott 2020 októberében egy üveg vörösbor elfogyasztása után, Baranya megyei lakóhelyéről indulva vezette ittas állapotban a személygépkocsiját azzal a szándékkal, hogy egy több mint 40 kilométerre lévő, Kaposvár környéki faluba jusson. Az ittas vádlott azonban Lad községbe érve, az egyik kanyarban elvesztette az uralmát autója felett, és a vízelvezető árokba hajtott.
A baleset helyszínén a rendőrök alkoholszondát alkalmaztak az árokba csúszást sérülés nélkül megúszó férfival szemben, amely alapján megállapítható volt, hogy a vádlott súlyosan ittas állapotban vezette a gépkocsiját. A vádlottnál nem ez volt az első ilyen eset, ugyanis 2018. évben 500 000 Ft pénzbüntetésre és 1 év járművezetéstől eltiltásra, míg 2020. évben 750 000 Ft pénzbüntetésre és 3 év 6 hónap járművezetéstől eltiltásra ítélte őt a bíróság. A Barcsi Járásbíróság ítéletében az ügyészi váddal egyezően mondta ki bűnösnek a férfit, akivel szemben 1 év 5 hónap fogház fokozatú – 2 évi próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztést és 6 év közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki. Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette, míg a védelem enyhítésért fellebbezett.
A vádlott az esettel kapcsolatban nemcsak a baleseti sérülést, hanem egy újabb bűncselekmény miatti felelősségre vonást is megúszott, mivel az általa elkövetett bűncselekmény után, 2021. május 14-én lépett hatályba a Büntető Törvénykönyv azon szigorító rendelkezése, amely szerint bűncselekményt követ el az, aki a büntetőeljárásban kiszabott járművezetéstől eltiltás hatálya alatt járművet vezet, ami akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.
![Visszaeso Ittas3](https://kreszvaltozas.hu/t43frasd/uploads/2021/06/visszaeso_ittas3.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.