Budapesten a buszsávok használatát ellenőrizte a Rendőrség több kerületben.
Ötvenhét helyszíni bírságot szabtak ki a rendőrök, amikor a fővárosban több kerületben is ellenőrizték a buszsávok használatát két napon át – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). December 6-án és 8-án a II., az V., a VI., a VII., a VIII., a IX., a XI., a XII., a XIII., a XIV. és a XIX. kerület frekventált útjain, az M5-ös autópálya bevezető szakaszán, valamint az M1-es és az M7-es autópálya közös bevezető szakaszán tartották az ellenőrzéseket. A kiszabottzt helyszíni bírságok közül negyvenhét esetben az autósokkal szemben buszsávban közlekedés miatt, tíz alkalommal többek között záróvonal-átlépés, vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata, tilos jelzésen áthaladás, lejárt műszaki engedély, továbbá útburkolati jel és előjelző nyíl figyelmen kívül hagyása miatt kellett intézkedniük a rendőröknek. Az ellenőrzést a Budapesti Közlekedési Központtal közösen tartottották, és a közlekedési szabályszegőkön túl horogra akadt egy körözött férfi is, aki ellent sikkasztás miatt elfogatóparancs volt érvényben. A helyszíni bírságolás mellett feljelentettek három járművezetőt buszsávban közlekedés miatt, egyiküktől elvették a kocsi rendszámát is, mert az autó ki volt vonva a forgalomból. Közigazgatási bírságot hárman kaptak: ketten a “Behajtani tilos!” tábla figyelmen kívül hagyása miatt, egy sofőr pedig a kötelező haladási irány megszegése miatt.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.