2021.09.27, 12:06
Amikor előny a gyorsaság

Gyorsított eljárásban bíróság elé állították az ittas sofőrt, aki egy autóbusszal ütközve Kecskemét forgalmas bevezető útján szeptember 20-án, hétfő reggel megbénította a forgalmat.

Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Kecskeméti Járási Ügyészség az őrizet ideje alatt, egy héten belül vádat emelt egy ittasan balesetet okozó sofőr ellen. A vád szerint az izsáki férfi 2021. szeptember 20-án, reggel, súlyosan ittas állapotban – vérében 3 ezreléket meghaladó alkohol volt – közlekedett járművével a Kecskemét városközpontjából kivezető nagy forgalmú úton. Emiatt nem az útviszonyoknak megfelelően vezette az autóját, áttért a szemközti sávba, ahol a szabályosan közlekedő menetrendszerinti autóbusznak ütközött.

2109 Ittas Kecskemet 1
A sérült autóbusz

Az ütközést követően az autó az útra merőlegesen állt meg, emiatt a forgalom a hétfő reggeli csúcsidőben megbénult. Az ittas sofőr a baleset következtében könnyebben sérült, mindkét járműben azonban komoly anyagi kár keletkezett. Érvényes vezetői engedélyét a kecskeméti rendőrök a helyszínen bevonták, a sofőrt pedig őrizetbe vették és kezdeményezték a bíróság elé állítását.

A Kecskeméti Járási Ügyészség a rendőrséggel együttműködve, az őrizet ideje alatt, 2021. szeptember 22-én bíróság elé állította a vádlottat ittas járművezetés vétsége miatt. A Kecskeméti Járásbíróság a váddal egyezően bűnösnek mondta ki a vádlottat és vele szemben pénzbüntetést szabott ki, továbbá 2 év 6 hónapra a járművezetéstől eltiltotta. A vádlott és védője a bírósági döntést tudomásul vette, az ügyész azonban súlyosításért, felfüggesztett börtönbüntetés kiszabása érdekében fellebbezett, ezért az ítélet nem jogerős.

2109 Ittas Kecskemet 2
Az ittas sofőr autója

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.