Vasárnaptól Ausztria -- Németország, Lichtenstein és Svájc mellett -- Csehország, Szlovákia és Magyarország irányába is enyhíti a határellenőrzéseket - közölte az osztrák belügyminisztérium szombati közleményében, amelyet az APA osztrák hírügynökség ismertetett.
Az osztrák-cseh, az osztrák-szlovák, illetve az osztrák–magyar határátkelőkön vasárnaptól csak szúrópróbaszerűen ellenőrizik az áthaladókat. Ez azt jelenti, hogy véletlenszerűen választják ki azokat az utasokat, akiket a rendőrség, illetve az egészségügyi hivatal szakemberei ellenőriznek majd. A közlemény szerint továbbra is fennmaradnak ugyanakkor Magyarország irányába azok a határellenőrzések, amelyeket a migrációs helyzet miatt rendeltek el.
“Az a cél, hogy annyi szabadságot adjunk, amennyit csak lehet, és annyi korlátozást tartsunk fenn, amennyi feltétlenül szükséges” – idézte a közlemény Karl Nehammer belügyminisztert, Alexander Schallenberg külügyminisztert, valamint Karoline Edtstadler Európa-ügyi minisztert. A tárcavezetők arról tájékoztattak, hogy jelenleg folyamatban vannak az egyeztetések az Ausztriával szomszédos országok illetékeseivel. Amennyiben a koronavírus-járvány terjedése alacsony marad, ezek a határszakaszok is teljesen megnyithatnak június 15-én – fogalmazott a közlemény.
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/05/2305_emobiliti_show.jpg)
Villanyozd fel magad!
Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/04/2204_ujbuszok_resize.jpg)
Bővül a kerékpárosvilág
Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/03/2203_roli_szerena.jpg)
Felfüggesztett rolizásért
Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2022/09/2209_rakpart_lezaras.jpg)
Csak május elsején lesz sétarakpart
A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_golya_motoros2.jpg)
Elképesztő halálos baleset
Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_ujbuszok_bkk.jpg)
Új buszok érkeznek Budapestre
Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2020/03/gumiabroncstanacsok_conti1_3.jpg)
Tovább kopnak
Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.
![...](https://kreszvaltozastest.bluespot.hu/t43frasd/uploads/2023/04/2304_mav_volan.jpg)
Bringával vonaton, buszon
A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.