2022.03.03, 08:54
Autóeladáskor is körültekintőnek kell lenni

A használtautó eladásnak is vannak veszélyei. Egy csalásra szakosodott bandát kivontak a forgalomból.

Nagyon sokszor olvasni olyan véleményeket a használtautó eladás témakörében a hozzászólások között, amely szerint mindegy, hogy kinek adja el az ember az autót, csak fizesse ki és vigye. Általában olyankor merül ez fel, amikor az eladó “jó gazdát” keres az addig megbecsült, de már leváltásra ítélt járművének. A jó gazda keresése, talán nem is annyira az autó további sorsa miatt fontos, sokkal inkább az eladó nyugalma és anyagi biztonsága miatt. Többféle csalási módszer van ugyanis arra, hogy az autót eladásra kínála, illetve eladó embereket megkárosítsák. Egy ilyen csalásokra szekosodott bandát fogtak el, és most történt meg ellenük a nyomozati munka lezárásával a vádemelés.

A Pest Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség emelt vádat a nyolc banbdatag ellen, akik autókat vásároltak, majd általuk előidézett hibákra hivatkozva nagy összegű visszatérítéseket kértek a vételárból a jóhiszemű eladóktól. A banda több cselt is alkalmazott, mindnek fontos eleme, hogy többen jelentek meg vásárlóként. A megvásárlás előtt, az alkudozás során amíg a többiek elterelték az eladó figyelmét, az egyikük fáradt olajat juttatott az autó hűtővízkiegyenlítő-tartályába. Az olaj jelenléte a hűtőfolyadékban hengerfejhibára utal, erre hivatkozva tudtak jelentős összegeket lealkudni a vételárából.

Arra is volt példa – tette hozzá az ügyészség -, hogy miután a fentiek alapján lealkudott árú autót megvették, pár órán belül felhívták ismét az eladót, és közölték vele, hogy az autó útközben megállt, ahhoz járműszállítót kellett hívni, aminek költségei vannak. Így többször is sikerült további pénzösszegeket kicsalniuk az eladóktól. Az ügyészség szerint 2018 júniusa és 2019 februárja között tizenhét sértettnek mintegy hétmillió forint kárt okoztak. A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség az ügyben többrendbeli, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat.

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

...
2023.05.04. 08:24

Villanyozd fel magad!

Május 5-én, pénteken kezdődik és egész hétvégén tart az e-Mobility Show Budapest.

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

...
2023.05.03. 18:25

Bővül a kerékpárosvilág

Május 6., szombattól újabb buszjáratokon lehet Budapesten kerékpárt szállítani.

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2023.05.02. 15:48

Felfüggesztett rolizásért

Elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

Csak május elsején lesz sétarakpart

A Ferenc pápa látogatásával összefüggő forgalmi korlátozások miatt szombaton és vasárnap nem, de május 1-jén, a hétfői ünnepnapon ismét lezárják a pesti rakpart egy szakaszát.

...
2023.04.28. 19:43

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

...
2023.04.28. 11:58

Elképesztő halálos baleset

Nem lehet felkészülni minden veszélyforrásra. A fiatal motoros sem számíthatott rá, hogy gólyával ütközik.

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

...
2023.04.28. 07:35

Új buszok érkeznek Budapestre

Hamarosan 150 új autóbusz kezdi meg a munkát a főváros utcáin.

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

...
2023.04.27. 20:05

Tovább kopnak

Az első negyedévben komoly mértékben csökkent az abroncsértékesítés Európában.

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.

...
2023.04.27. 16:04

Bringával vonaton, buszon

A MÁV-Volán Csoport a közöségi közlekedési eszközökön való kerékpárszállítási lehetőségek bővítésén munkálkodik.